Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Győri László: Tömörített élet
56 zott, még ma is emlékszem erre a szép kerek számra, a kilencvenkilencre. Egy része a Zselicségben feküdt. Gyönyörű dombvidék. A munka a járáson túl is elvitt, megyeszerte zarándokoltam, még most is nagy bizonyossággal meg tudom mondani, hogy ez vagy az a falu somogyi. A kilencvenkilenc faluból egy-egy módszertani könyvtárosra harminchárom jutott. Csoportvezetőnk Pellérdi Gyula volt, egy göcsörtös, nagy fejű, bajuszos, versbolond férfi, aki József Attilát, Illyést, Takáts Gyulát szavalt, ha csak tehette, és valamiért folyton meghunyászkodott az igazgató előtt. Nem bántóan, hanem, ahogy kivettem, célszerűen, kelletlenül fojtott vissza valamit, amikor üvöltözött vele. Harminc év múlva tudtam meg, hogy miért: ötvenhatban egy munkástanács tagja volt. – Hány évig tartott a kaposvári szerelem? – Hat esztendeig. – Viszonylag az is szép idő. Itt kapott állást a feleséged? – A megyei könyvtárban stencilezett, majd utána a megyei tervezőirodában a szakmájában helyezkedett el. – Ki volt akkor a megyei könyvtár igazgatója? – Kellner… – Bernát. Fogalom volt a könyvtáros szakmában. – Kellner Béla néven állami díjas könyvtáros volt. Ez a díj egyenrangú volt a Kossuth-díjjal. – Ebben az időben, 1968-ban jelent meg első verseskönyved Ez a vers eladó címmel a Magvető Új termés sorozatában. Ha kézbe vesszük, még az is kiderül, hogy 1600 példányban nyomták ki. Ha ma valakinek a verseit ekkora számban adnák ki, nagyon boldog lenne, mert bizony ma már 1600 példányban nem jelenik meg verseskötet. Elég érdekes kritika fogadta. Monostori Imre azt írja, hogy zajosan ellentmondásos volt a fogadtatása, biztos jele annak, hogy bátor és komoly tehetség hívta fel magára a figyelmet. „Győri László olyan első kötettel jelentkezett, amelyet csak dicsérő szavakkal szabad fogadni” – sarkította le véleményét a feltétlen elismerők nevében Demény Ottó. „Az Ez a vers eladó könnyelmű cím, elsietett kötet, sűrítve példázza mai költészetünk egyik súlyos és elterjedt betegségét, a nagyzoló kép-dühöt” – hangzott az ellenvélemény Vas Istvántól. Voltak aztán kritikusok, akik a legkényelmesebb megoldást, az elkötelezetlenséget választották. Meglátjuk mi lesz, nem írok róla sem neheztelőt, sem áradozót, kivárom, hátha csakugyan költő lesz belőle – nyilatkozott például Faragó Vilmos. Monostori Imre ebben az 1999-es Új Forrás-beli tanulmányában még annyit tett hozzá: Győri Lászlóból csakugyan költő lett. De most még az első pillanatnál tartunk, az első kötetnél. Emlékszel ezekre a kritikákra? – Hogyne emlékeznék, persze, hogy emlékszem, az első kötetről írott ítéletekre nagyon is jól emlékszik az ember. Előbb azonban hadd meséljem el röviden a könyv történetét. Bella István ajánlott be a Magvető egyik szerkesztőjénél, Vilmon Gyulánál. Az övét is ő gondozta. Nemzedékem sok társának segített, sokunk köny-
