Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám - Füzi László: Kátrány és ezüst (Újabb fragmentumok Benes Józsefről és művészetéről)
25 „Igen, ősszel meg télen szerettem csinálni ezeket, mert akkor nem zavar a növényzet. Mindannak ellenére, hogy imádom a természetet, nyáron nagyon élvezem a tanyánk melletti kiserdőnél a fák lombjait, a zöld leveleket, de festeni nem. Nekem a zöld problematikus, ami a színeket illeti a képen. Jobban szerettem, meg szeretem ma is a sárgás, barnás, okkeros színeket. Meg a csupasz Tisza-partot. Ha van is növényzet, én azt kihagyom, persze.” (Bacsa Gábor: „Utólag gondolom”, Beszélgetés Benes József festővel) Képei önállóak, saját nyelvük, jelrendszerük van, ezért üzenetükről, „tartalmukról” nehéz szavakkal beszélni, annak viszont, aki valamennyire is ismeri a képeit, nem kell külön magyaráznunk, hogy azok történelmi-társadalmi területekhez kapcsolódnak. Még a közvetlen társadalmi szerepvállalás is megfigyelhető nála. Ninkov K. Olgának a zentai művésztelep hatvanas évekbeli tevékenységéről írott tanulmányában olvastam a következőket: „Az EK csoport a zentai művésztelep programtevékenységének kezdetén jött létre, 1969-ben. Az elnevezés az »erőt kölcsönző« szavak kezdőbetűiből ered, és a művészi cselekvés közvetlen társadalmi akcióvá való transzformálását jelképezi.” A csoport tagjai Benes József mellett Ács József, Baráth Ferenc, Kapitány László, Maurits Ferenc, Markulik József és Petrik Pál voltak, álláspontjuk szerint „a korszerű művész csak aktív hozzájárulással válhat a társadalom funkcionális részévé”. Nem idézem itt a csoport tevékenységéről írtakat, közös témájuk közül is csak egyet, a sertéstenyésztést(!) emelem ki, s utalok arra, hogy Benes absztrakt informel rövidfilmjét az 1969-es szabadkai Képzőművészeti Találkozón több alkalommal is vetítették. Ezt Ninkov K. Olga már egy másik, történetesen Benest búcsúztató írásában említi, ebben az írásában mondja a következőket is: „A rút, a szorongás, a magány, a veszélyeztetettség esztétikai és érzelmi tartományából merülnek elő a képek, és mindig érezhető az autentikus aktualitás, az angazsáltság.” Írtam már, munkásságával Benes hatni akart, feltehetően ezért választotta a sokszorosítással élő műfajokat, munkái így több helyre eljuthattak. Ebbe az irányba mutatott a képek sokszor szokatlan mérete is. Ennek kapcsán ugyancsak Ninkov K. Olga írja: „Az alkotások mérete is váltakozik, az átlagostól a gigantikus méretekig, ami főleg a grafika területén eredményez meglepő, provokatív hatást.” Sokáig tanított, képeit bármikor és bárkinek elmagyarázta, mindezek azt jelzik, de hát ezt tudtuk is, hogy a világban jelen akart lenni. A művész számára lehetséges módon akart jelen lenni a világban. „Nem l’art pour l’art-t akarok csinálni. De persze ne is legyen szájbarágós vagy illusztratív. Például a levegőszennyeződésre utaló dolgok, figurák, maszkokban arra utalnak, hogy mennyire nem vigyázunk a levegő tiszta- ságára, tönkreteszünk mindent, és ebből aztán betegségek is származnak.” (Bacsa Gábor: „Utólag gondolom”, Beszélgetés Benes József festővel) „Nem utánozok senkit. Sajnos sok magyar művésznél látom, meg láttam, hogy az amerikai, a menő, a mostani divatos irányzatokat próbálják utánoz- ni. Nem lehet. Lehetetlen Hortobágyon például, vagy itt, Bácskában a sivár
