Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Győri László: Tömörített élet
55 főleg millióik nem. Tehát ha vidékre teszem át az életem, könnyebben, hamarább szerzek fedelet a fejem fölé. Úgy gondoltam, hogy Pesten teljesen reménytelen, nagyon meg kell szenvedni, hogy lakáshoz jusson az ember. Úgy okoskodtam, vidéken öt éven belül kiutal a tanács egy lakást, utána majd meglátjuk, mi lesz. Orosházára nem is tudtam volna menni, mert ahol nincs, ott ne keress. Békés megyében tapogatóztam, egy könyvtárban, a szeghalmiban akadt volna státus, de miért menjek egy megyeszékhely helyett egy kisvárosba, ami ráadásul az Alföldön van, ahonnét elmenekültem tizennyolc éves koromban, és most térjek vissza, ha itt is, ott is albérletben élek. Itt, a megyeszékhelyen építkeznek, ott, a kisvárosban akár tíz esztendő is eltelik, mire fölépül az én tanácsi lakásom. – De miért kötöttél ki éppen Salgótarjánban? – Megmondom, miért. Egyrészt egy Kojnok Nándor nevezetű nagy darab ember, a salgótarjáni igazgatóhelyettes odacsábított. Hogy miért engedtem neki? Másrészt, mert apám a szomszédban, Nagybátonyban volt bányász az ötvenes években, amikor elűzték a földről. Karbantartó volt, segédmunkás, nem vájár, nem a szénfalnál dolgozott fejtőkalapáccsal. Egy rokonunk szintén idekerült, idehozta a feleségét is, kaptak egy lakást. Náluk nyaraltam anyámmal két hétig, nagyon megtetszett a vidék, a hegyek, a patakok. Ez az emlék is idehúzott. Salgótarján ipari város, és viszonylag közel van Budapesthez. Van egy irodalmi folyóirata is, a Palócföld . Úgy gondoltam, lesz jövőm benne. De hát a feleségemnek nem sikerült állást szereznünk. – Közben már megnősültél? – 1965 végén. Feleségem műszaki rajzoló volt, nagy állásmizéria kellős közepébe estünk, egyre-másra zárták be az aknákat, a bányászfeleségeknek is munkába kellett állniuk, elvették előlünk a levegőt. Legalábbis ezzel magyarázták, hogy nem jutott neki rajzolóasztal. Így aztán két hónap múlva egy házzal arrébb álltunk, Kaposvárra. – Csak két hónapig dolgoztál a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban? – De akárhányszor salgótarjániakkal találkozom, mindig salgótarjáninak tartanak. – Vállalod a tarjániságot. – Igen, így van, eggyel több az otthonom. – Kaposvárra vándoroltál, át a Dunántúlra. Szintén a könyvtárban dolgoztál? – Igen. Először úgynevezett módszertani könyvtáros voltam, a falusi könyvtárakat instruáltam. Az elég szabad munka volt, reggel fölszálltam a buszra vagy a vonatra, aztán nagyokat gyalogoltam, mondjuk Felsőmocsoládra. A vasútállomástól a falu jó két kilométerre volt, a réten át nagyokat lehetett gyalogolni a szép, szabad levegőn. Télen jéghideg volt a könyvtár, az ebéd egy doboz hideg vagdalt húskonzerv savanyú cseresznyepaprikával, amit a könyvtárostól kért az ember. Sokfelé megfordultam, a kaposvári járáshoz kilencvenkilenc falu tarto-
