Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám - Géczi János: Hűség (vers)
15 A tócsába hasal ó ég az elképzelhetőnél több kontúrú. Kártyalapjait a világ egyre- másra kirakja s összekeveri. Nincs kusza repedése egyetlen sziklának sem, amelynek aljába égetett agyag-árnyalatban ne húzódna résnyi rend. Ahogyan ha- tározottan átömlik a sötét a nappalba, tudható, hogy melyik mondatban nyílik meg a fény. Kezdet nélkül, mivel létez ik, aminek nincs kezdete s egyszer csak a nyelven át belép a létbe, hogy legyen. A legtöbb déli vidék fecsegésre képtelen. Szélkürtön, sziklakürtőn keresztül szólal meg, nyög némelykor . Vihog, olykor törpe oratiót deklamál, ha esik, s ha távoli a kontinens a vízhez lecsúszott várossal, és a bozót marad hát- ra a hegyen s az ösvények kecskék- nek, viperáknak, égnek . Ami ki- mondja magát, annak lecsiszol ó- d ik a pereme, kiszögell é se, metsző kés éle , durva rücsö k, az összes bántó elem, a felszín valamennyi anyagfeleslege. Átradírozz a kemény formáját a sokdombú sziget, összes felü- letét, darabját, mindmegannyi rész- letet. Hogy eltávolodva, a föld- darab teljesét a tekintet be- fogadja. Nem marad az aljzatnak mellékes része, nem a hátnak mel- lékárnya, leégeti, csirkeko- pasztáskor perzseléssel a pelyhe- ket. Lássa egytömbűnek, miként te- remtő az univerzumot. *
