Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Győri László: Tömörített élet
54 – Az egyetemet milyen körülmények között fejezted be? – Egyszer megszakítottam a tanulmányaimat; a negyedik év végén nem tettem le a vizsgáimat, s akkor természetesen meg kellett ismételnem a szemesztert. Azalatt az ELTE jogi karának a könyvtárában dolgoztam, katalogizáltam, azaz címleírtam a könyvraktár sarkában. Februárban megismételtem a félévet, és annak rendje-módja szerint be is fejeztem az egyetemet. – Kicsit zűrzavaros időszak volt. Szerelmes voltál? Rátapintottam? – Egy fiatalnál teljesen természetes a szerelmi, a szexuális bánat, ha a másik nem ellenáll. Péntek Imre úgy fogalmazta (persze sokkal nyersebben és egyszerűbben): szeretni vagy nem szeretni, az itt a kérdés. Ennek a hamleti kérdésfeltevésnek a holdudvarában történt, hogy bántam is én, mi történik velem, egy időre hagyjuk abba az egészet. Péntek Imre csatlakozott hozzám: rendben, hosszabbítsuk meg az egyetemi éveket. – Ő is megszakította az egyetemet? – Ugyanúgy nem tette le a vizsgáit. Én egyszerűen nem jártam órákra, szemináriumokra, nekem muszáj volt megismételnem, ő mindenből kollokválhatott volna, de hogy fél évre kimaradjon, nem tette le a vizsgáit. Együtt éltünk albérletben a Raoul Wallenberg utcában, ő kijárt Szentendrére, Pismányba tanítani, én meg a jogi kar könyvtárában címleírtam a könyveket: szerző, cím, eredeti cím, alcím, részcím, műfaj, a megjelenés helye, kiadó, terjedelem, sorozatcím – amint azt Szelle Béla tanár úrtól elsajátítottam. – Izgalmas feladat volt. A költészet más. De fel sem vetődött benned, hogy prózát írj? – Már gimnazista koromban is írtam prózát, de úgy gondoltam, hogy aki nem tud történeteket kitalálni, abból nem lesz prózaíró. Ma már tudom, hogy nem egészen így áll a dolog, a próza azonban mégiscsak más. Kísérleteztem, de abbahagytam, csak mostanában írok újra karcolatokat, apróságokat. Éppen most lepődtem meg azon, hogy sok versem történeteket beszél el, próza bujkál bennük. A múlt héten jelent meg az új verseskönyvem, amikor átolvastam, akkor döbbentem rá. – Ezzel kellett volna kezdened! – Lehet… – Az egyetem után Salgótarjánba kerültél könyvtárosnak. Miért pont Salgótarjánba? Minél messzebb Orosházától? – Ha ragaszkodtam volna Pesthez, meg tudtam volna tenni, de egy praktikus gondolat élt bennem ösztönösen, hogy ha vidékre megyek – hiszen a szüleimre nem számíthattam, miért is számítottam volna rájuk, ők jól és csendesen és nyugodtan éltek, a maguk kis világában mindenük megvolt, lassan ezt is meg tudták venni, azt is meg tudták venni, mindent, ami kellett, apám élhetett a szenvedélyének, a postagalambjainak, mert akkorra már átváltott a sakkról egy másik sportra, ami ugyan pénzbe került, de nem sokba, tartalékuk azonban nem volt,
