Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Győri László: Tömörített élet
46 – Akkor ugyanis hazautaztál Orosházára? – Persze. Ötvenhat szeptemberében vonattal jártam Vásárhelyre, de október legelején szénhiány miatt jó néhány járatot leállítottak, kénytelen voltam beköltözni az Oldalkosár utcai kollégiumba. – Tehát Vásárhely befogadott négy évre. – A négy évből csak három hónap lett. Ahogy már említettem, ötvenhat decem berében átiratkoztam az orosházi gimnáziumba, és velem együtt minden vásárhelyi fiú, lány hazakerült. – Hazatértetek, rehabilitáltak benneteket. – Igen, akadt üres pad mégis Orosházán. – Édesapád, aki Vásárhelyre is elzarándokolt, számot vetett azzal, hogy te leteszed a földművelő eszközöket, nem lesz belőled paraszt? – Apám négy polgárit végzett. Sokkal többre vihette volna, de hát az apja rokkant volt, fél lábát elvitte egy dum-dum golyó valahol az egyik olasz hadszíntéren, és valakinek gazdálkodnia kellett helyette. Rokonságomnak ebben a nemzedékében a négy polgári volt az általános. Az én nemzedékem pedig már középiskolába járt: vagy gimnáziumi, vagy technikumi érettségit szerzett, már akinek olyan szerencséje volt, hogy kegyet gyakoroltak vele, és fölvették a középiskolába. Ötvenhat után már minden unokatestvérem leérettségizhetett, ha nem nappali tagozaton, akkor estin vagy levelezőn. Szüleik nem vettek részt a forradalomban, a parasztemberek nem nagyon hitték, hogy bármit megváltoztathatnának. Dolgoztak tovább, csak a rádiót hallgatták, nem keveredtek bele semmibe, aminek az volt a jutalma, hogy – bár 1963-ig még számon tartották a származást – gyerekeik becsúszhattak az iskolakapun. – Gondolom, a gimnáziumi évek alatt már megérintett az irodalom; feltételezem, hogy az olvasmányok hatottak rád. – Azzal kell kezdenem, hogy – bár sohasem beszélt róla – már apám is próbálkozott a verssel. Ki tudja, miért. Csak. Nem lehet megmagyarázni, senkinél sem lehet felfogni, hogy miért vonzódik egyszer csak hirtelen, minden előzmény nélkül a versekhez. Engem elbűvöltek, kamaszkoromban folyton verseket olvastam. Egyáltalán: folyton olvastam, ha volt rá alkalmam, azaz volt rá időm. – Mert izgatott, megnyugtatott, felkavart. – Fölkavart és megríkatott, mert még sírtam is a verseken. – Kiket éreztél magadhoz legközelebb? – Az általános iskola negyedik osztályában volt egy tanítóm, Vári László. Rettenetes nagy Petőfi-bolond volt, rengeteg Petőfi-verset megtaníttatott velünk. Persze, nekem is nagyon tetszettek. Kit olvastam rajta kívül? Volt otthon egy kis piros verses füzet negyvenhatból-negyvenhétből, a kiadás éve hiányzik róla, Új idők új dalai címmel, ma is őrzöm, ebből tudtam meg, hogy Petőfinél, Arany Jánosnál nem állt meg az élet, van Ady Endre, Kassák Lajos, József Attila is.
