Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Győri László: Tömörített élet
45 nyári napon dolgozni. Majdnem azt mondhatnám: idilli élet volt. A rokonságból hiába vittek el egyet-egyet a szegedi Csillagba, másokat hiába nyilvánítottak kuláknak, mint például bennünket, ennek ellenére szép volt az a gyötrelmes élet, s az idillhez hozzátartozott a várva várt végrehajtó is; már a végrehajtóra is szeretettel gondolok, aki havonta régi jó ismerősként vissza-visszajárt. Ő is a munkáját végezte. – Veletek szemben azért az egy kicsit kemény munkavégzés volt. – Kemény, de hála Istennek minket elkerült a börtön, de – ahogy mondtam – a rokonságból egynek-egynek egy kis ál-fegyverrejtegetés, egy kis álösszeesküvés miatt keményebb megpróbáltatás, börtön is jutott. Nem valami eredeti sors, akkor nagyon sokan így éltek ebben az országban. Csizmadia Bélát, anyám nővérének a férjét, börtönbe telepítették be , a pesti urakat pedig hozzá, a tanyára telepítették ki . – Testvéreid? – Volt egy bátyám, nálam hat évvel idősebb. Úgynevezett vízügyi technikumot végzett Békéscsabán, utána a tiszasülyi állami gazdaságban dolgozott, ötvenhatban nemzetőr volt, s gondolom emiatt, meg, hogy éppen katonának kellett volna mennie, szépen Nyugatra távozott. Londonban, aztán Kanadában élt, és ott is halt meg 1984-ben, balesetben: autószerelő műhelyében lezuhant a létráról. – Orosházán jártál középiskolába? – Igen, de először, ötvenhat tavaszán, nem vettek föl a helyi gimnáziumba, noha kitűnő tanuló voltam, ahogy az már lenni szokott. Istenem, ismerős történet, sokunkkal megesett! Ősszel aztán zökkent egyet a történelem, s decemberben már az orosházi gimnázium diákjának nevezhettem magam. – Bizonyára volt egy jel a lapodon. – Bizonyára, sőt igen, de apám kisütötte, hogyha ide a helyibe nem vettek föl, hát próbálkozzunk a szomszéd megyében, Hódmezővásárhelyen, a Bethlen Gábor Gimnáziummal. Be is fogadott bizonyos Gyáni Imre nevű igazgató, s nemcsak engem, velem együtt vagy öt-hat orosházi fiút, hasonló ifiakat – hogy ezt a szót használjam –: az ügyvéd, a jegyző fiát, egynémely kulák gyermekét. Gyáni igazgató úr aztán részt vett a forradalomban, a városi nemzeti bizottság elnöke lett, és jó néhány évet börtönben is töltött emiatt. Fia, Gyáni Gábor, ma már nagyon jó nevű történész, az Akadémia tagja. – És te hogy élted meg az októberi forradalom eseményeit? – Október nagy majális volt – Fodor András hívja így a naplójában. Én is úgy éltem meg, mint egy nagy ünnepet. Igazán könnyű volt úgy élnem át, hiszen csak tizennégy éves voltam, nem álltam be nemzetőrnek, tehát utána nem történt semmi bajom, én csak vonultam, és esküdtem, hogy „ Rabok tovább nem leszünk…” – Nem dobáltál benzines palackot. – Orosházán? Dehogy!
