Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)

2018 / 4. szám - Illyés Gyula: Félbe-szerbe I. (A nemzeti érzésről – közreadja Illyés Mária)

31

frissítheti s újíthatja meg párját ritkító végeznivaló. Feladatoknak olyan elmefeszítő, oly sikerélményt kínáló sora, amelytől – kellő tájékozódás után – idegenek

is föllelkesülhetnének, távolibb-közelibb közreműködésig.

Minél sajátosabb egy nép történelem alakította sorsa, természetszerűleg annál

sajátosabb-nehezebb sorshelyzetének puszta ábrázolása. De már maga az ábrázolás is előrelépő kezdet. Fájdalmakat fejezhet ki háborgás nélkül. A tollát kellő

fölkészültséggel még panasz fogalmazására irányíthatja az író, az írástudó.

*

Aki nem birkózott meg Ady hatásával, azaz Ady után is képes nem lett magyaroknak magyarokról a remény hitével írni, az nem tudja, hogy a költők hatásában

a verstani az utolsó. Ady nem a költőkre akart hatni, nem is az irodalomra. Egy

népre. Széchenyi óta nem volt olyan megrázó erejű írástudónk, mint ő. Az igazával hatott, a szókimondásával. S avval, hogy még így is – hatástalanul: akkor,

amikor még értelme lett volna. A kései – már hiábavaló – hatások a legmélyebbek. Okulásra. És ha az is késő: erkölcsre. Lévén, hogy az utóbbi már független a

sikertől. A reménytől is.

*

A népek között – akár a még oly szelíd természetű növények között elkerülhetetlen a versengés; a nemzetek között még kevésbé: a nemzet felhámot növesztett

nép. Hát még az államok között. Mégis, mind e közösségek jól eszmélkedő tagjainak ezek összesítésén kell munkálnia. Azok közé tartozom, akik bízva várják

mind e közösségek fokozódó összebékülését; világméretű nagyközösségét.

*

Akit fojtogatnak, először is a hangját veszti. Holmi nemzeti akasztófahumor

tünete is lehetne az a tréfálkozás, ahogy (annak idején) emlegetni szoktuk, hogy

a megfojtásra vetett népek „sorsproblémái”-ról, vagyis fájdalmaik alapokairól

csak zsenifokon lehet szót ejteni, az illető népek körében is. Egy-egy (akármilyen

nyelvű) Berzsenyi olimpusz-magasságú hangjára még figyelem jeleként ráncolódik homlok, hajlik oldalvást fül. Ismételd meg csak két gradussal lentebbről a

szavait, fogadtatása: értelmetlen összetekintés, gúnyos – ha nem nyegle – le- és

közbeszólás, a fül félrefordítása helyett a tekintet félrefordítása, kit érdekel ez a

maradi história, beszéljünk jelen időben.

Ady „dermesztő helyzetföltárásai”-t (és már-már eszelősen profetikus „jövőbelátásai”-t) a lángelméjű verssorok ma is azon elevenen vetítgetik fel az égre.

Olyan magasan már, hogy érinthetetlenül, ismételhetetlenül. Próbálj csak találomra csak egyet köznapi nyelvre áttenni azokból a kérdésekből, amelyeket ő a

fatumhoz haláláig intézett, megtudod.

*

A Szent Korona – nyugodtan mondhatjuk így, mert tárgyak is lehetnek szentek, mint például Páris építészeti koronája, a Sainte-Chapelle – Petőfi homlokát is nyomta. Debrecenben próbálta föl, épp a vad republikánus időkben (az