Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 4. szám - Illyés Gyula: Félbe-szerbe I. (A nemzeti érzésről – közreadja Illyés Mária)
32 Akasszátok föl a királyokat írása után) Szemere lakásán, az ereklye akkor épp ott hányódott a többi elmenekített holmi közt s a nem rossz kedélyű fiatal emberek nem állhatták meg, hogy föl ne nyissák. Amiért a történelem folyamán annyi véres marok nyúlt és lökdöste egymást, kézzel érintették, mint mondani szokás, szentségtörő kézzel. Nem csapott ki belőle láng, így letörölgették. „Állandó viselésre nem alkalmas” – jegyezte meg Petőfi. * Vásárhelyi Győzőnek – mint annyi magyarnak – nyilván háromszor-négyszer le kellett betűről betűre diktálnia a nevét, amíg papírra vetették. Telefonba vége- hossza nem volt az ismétlésnek. Végül úgy ejtette ő is a nevét, ahogy a franciák. Aztán úgy is írta. Így kell elképzelnünk. Rögtön igazat is adva neki. Emberi – ősemberi – jog, hogy kimondható nevünk legyen. Leheletérintésű villanyütés fut át rajtam mégis mindannyiszor, hogy mi magyarok magunk közt ezt a nagyon is alkalmas nevet a franciás olvasási szabály szerint Vázárelinek ejtjük. Szent-Györgyi Albert neve még keményebb próbára kényszeríti a nem magyar nyelvet. Az ő esete mégis más. Villámcsapásként lett az ő neve világhírű. Neki nem lépésről lépésre kellett megismertetnie művét és nevét. * Szeli István tanulmánya a Hídban Nemzeti irodalom – nemzetiségi irodalom címmel a megoldhatatlan kérdésről, hogy hova tartozik inkább a vajdasági magyar irodalom: a jugoszláv irodalomhoz-e vagy a magyarországihoz. Ehhez hasonló a romániai és a csehszlovákiai magyar irodalom problémája is. Mintha egy élő ember egyik lábát egy kőoszlophoz kötnék, s így biztatnák haladásra! A kérdés a puszta létével tisztességtelen. Az emberi jogérzet válasza ugyanis az, hogy nem az irodalomnak, hanem az egész nemzetiségnek kell a maga nemzetével együttműködnie. * A külföld magyarjaihoz Miért van két szemünk, és nem egy? Azért, hogy két oldalról lássuk a tárgyakat. Hogy helyükre tudjuk tenni őket. Hogy helyes méretükben és kiterjedésükben, azaz megfelelő dimenzióban fogjuk föl a világot. Két fülünk is ezért van. Hogy jobbról-balról egyaránt észlelhessük a hangokat és zörejeket. Hogy minél biztosabban érezzük, hol állunk, merre kell biztonságosan haladnunk. Nem is oly régen az a babona pusztított az idegenbe került szülők világában, hogy gyermekeiket minél hamarabb az új környezet nyelvére fogják. Csakis azon beszéltessék. Mert így hamarabb elsajátítják azok az új nyelvet; időt nyernek a tökéletes beilleszkedés dolgában. Fejüket nem terheli a múlt, agyuk tisztábban, könnyebbültebben működik.
