Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 3. szám - Rejtvényfejtés (Kabdebó Lóránt életműinterjúja Utassy Józseffel 1985-ből)
33 Az a fiatalember volt, aki életrajzának szinte semmilyen mozzanatáról nem beszélhetett egyértelmű szabadságérzettel. Az ő személyes poklokat felmutató indulata és elfojtódása utóbb szociológusok és történészek érvelésében és tényfeltáró munkájában érte meg feloldását. Szervezete összeomlását orvosok gyógyítgatták. De indulata is, elhallgatása is, majd pokoljárása is közügy lett. Nem véletlen, hogy a versre mindinkább néma világban nálunk versszeretők érdeklődése épít ellenvilágot. A legmagányosabb költők szava visszhangzik a legtöbb verskedvelő idézeteiben. Tóth Árpád, József Attila, Radnóti után Baka István és Utassy József fájdalmas sorai a legnépszerűbbek. Ők ma a legolvasottabb költők. Elég, ha csak a Ketten maradtunk ból idézek: „Ma még tavasz van, / messze a nyárvég, / ám fekete az út, / s még feketébb lesz, / ha az elmúlás / angyala rálép, / és közénk zuhan egy / jege- nyeárnyék, / s hiába hüppögsz / utánam, / kedves, / hogy várj még, / várj még – – // fekete az út, / ha az elmúlás / angyala rálép” . Ha csak a vers alkotóelemeit csodálom, képvilágát, a benne feszülő indulatot, az elégiaivá formálódó retorikát, a finoman megfogalmazott összetartozás-érzést figyelem – a létezés tragikus megszakítottsága a versben feloldódik egyfajta sorsközösség átélésében. Hogyan teszi? Nagy költői rejtély. Tanulni-tanítanivaló. Minden elmélet ellenére? A jó költő – lehet, maga nem is tudja – kiváltja a maga elméletét. Utassy verseivel elmélet is született – ha a kortárs elmélészek nem is érzékelték. Majd egyszer taníthatják! Amikor attól szenvedünk, hogy a szegénység mellett az emberi szétszakítottság is keserves terheket ró az emberekre napjainkban, akkor jön egy költő, aki megszenvedte a veszteségek szinte jóbi méretű halmazát, és csak azért írja verseit, hogy ebből a kivetettségből megtalálhassa a feloldozó és kivezető szavakat. Szép szavakat, nehéz szavakat, ha kell, átkozódó szavakat, de mindenképp az összetartozást szükségelőket. Sors és vers oly igen szembefordult a most lezárult életműben. Egy sokat szenvedett embertől búcsúzunk, akik kortársai, ismerői lehettünk. De költészete éppen erre a búcsúra készített fel ifjúi lendülete összeomlasztása óta. A korszakok, amelyeket átélt, nem kedveztek életmenetének. De ő kedvezni akart utókorának: már régóta számára élt. Hagyatékozott minden verse mozdulatával. Kálvária-éneke mélypontján a világ ellenséges nagyhatalmait készült összebékíteni, mikor rögeszméje téveszmének bizonyult, ebbe bolondult bele. Ebből igyekezett mindig visszalépni. Az összetartozásban, egy elképzelt világbékében elhelyezkedő nemzeti létünket vágyta, és ehhez kereste a személyes összetartozások rendszerét. Akik ezután utánamondják-utánamondjuk verseit, bennük és általuk megérezzük a létezés tragikusságát, ám szövegeiben (rímeiben, sorlejtésében, és főként rapszodikus retorikájában) a létezés rendjében való helyfoglalásunk lehetőségeire is rárévedhetünk. Magáért szenved, de nemzetéért, embertársaiért harcol. Legszörnyűségesebb versei is a megfogalmazás szépségével hatnak. Mint Radnóti legutolsó versei. Ezért is szerették meg, és hiszem, ezért is idézik, idézzük mindhalálig. * * * Amit eddig írtam, azt a fájdalom pillanatában fogalmaztam, de mintha ma írnám, éppen az ezután olvasható életrajzi emlékezés bevezetőjeként. Ennek a ma is ekként érvényes költészetnek a magasából tekintsünk vissza az ántivilág kibeszélhetetlenségébe, 1985 telére-tavaszára. Élete egyik mélypontján, súlyos betegsége kompenzálásaként egyensúlyozva próbálta szavakba önteni tanúságtevő versei életrajzi hátterét, a maga szenvedéstörténetét. Négy „ülésben” raktuk össze élete addigi menetét. Pokolból jövet érkezett. Beszélőre? Nem tudván, hogy nemsokára megváltozik a világ. Bárha ő még újabb sorscsapással, fia halálával is szembe kell utóbb nézzen. A változás után hál’ istennek, versben is megjelentethette a maga Kálvária-ének ét, életrajzát is leírhatta egy gyűjtemény számára, melyből egy részletet magam is magyarázatként beékeltem beszélgetésünk
