Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Réczei Tamás: A vitázó ember – Nagy Attila memoárkötetéről
117 sérülékenység, amidőn kevés valódi együttérzésben volt részük a későbbi alkotóknak, így magukkal szemben kényszerültek felfokozott empátia kialakítására. Ennek egyik lehetséges kifejezése, megélése, ha nyilvánossá teszik, vagyis megjelenítik fokozott szenzibilitásukat a szerepeikben, ezzel esetleg elérhetik, hogy mások, ha ismeretlenek is, de végre kapcsolódjanak őhozzájuk, minimum figyelmet kölcsönző tekintetükkel. Örüljenek létezésüknek, ha a színpad által is. A színház ezúton vonzza be, csalja oda a felfokozott figyelemigényű alkatú alkotókat. Olyan illúzióba ringatva őket, amellyel elandalítja fájdalomérzetüket, míg a világot jelentő deszkákon egyensúlyoznak biztosnak tűnő, bepróbált léptekkel, amelyeken nem érződik saját bizonytalanságuk. Ezáltal stabilabbak is lesznek a reflektorok tüzében. A probléma akkor jelentkezik újra, ha a taps elhalkultával végére ér az előadás. „Ha azonban az előző esti siker a gyermeki frusztrációk elfojtására szolgál, akkor – mint minden pótlék – csak pillanatnyi megnyugvást eredményez. Igazi kielégülésre már nem kerülhet sor, mert az az idő visszavonhatatlanul elmúlt.” 24 Nagy Attila ezt így fogalmazza meg: „A lezuhanó függöny hamarosan művészetünk mulandóságát juttatta eszembe. Ahogy teltek az évek, úgy fonnyadt gondtalanságom, mohóságom és szabadságom érzete.” 25 A színpad tehát mégsem óvta a Nagy Attilában élő gyermeket, nem mentette meg utólag, nem változtatott sorsa gyökereiben, a trauma cseppet sem enyhült, nem sikerült a komplexusok felett átvenni az irányítást. Jung megfordította az erre az állapotra vonatkozó állítást, szerinte nem az ember a komplexusok gazdája, hanem az ember gazdája maga a komplexus. 26 „A becsapott kölyök keserűségével bámultam a körülöttem feszülő idegen célok és vágyak szö- vevényét.” 27 Nagy Attila édenterve elbukott, a színház által nem lelte meg életpótlékait. Gondolatkísérletem elején felsoroltam legismertebb alakításait. Haragban a világgal 28 karakterek mind. Erős mérgű emberek. Csodálatra törekvők. Szemünk előtt omlanak össze, nem tudnak e figurák megküzdeni a felmerülő kudarcokkal. Jogos kérdés lehetne: akkor miben is rejlett az erejük? Talán az említett nagyzolásban. Ami nem más, mint védtelenségük védekezési rendszere. Nagy Attila pályáját meghatározták a nagyzoló karakterek, élet- és színpadi helyzetek, az emögött lappangó kétségek. „Írok, amikor csak időm és lehetőségem van rá, mert az írás személyesebb formája lett a közlésnek minden beszédnél. Lelkemben inkább vitázó ember vagyok, szeretem, ha visszaszólnak, ha éppen arról beszélhetek, ami kétséges.” 29 A Gondolatok a színházról címet viselő harmadik fejezet a szerző esszéit tartalmazza. Ez a bő száz oldal leginkább valamiféle színházetikai példázatokra, erkölcsi tanításokra, művész életszabályokra vonatkoznak, akár az út és erény könyve. Az egyik legszembetűnőbb jellegzetessége az állandósuló hangneme. Kiáltványok: Színművészeti tízparancsolat , Gondolatok a művészi alázatról , „Vesd le a sárcipőt!” , A mun- kavégzés erkölcséről , Színészerkölcs , Érték és értékítélet . A gondolatfutamok több esetben megkérdőjelezhetetlennek szánt sommázatokat tartalmaznak: „(…) valamikor és vala- hogyan fertőzés érte a színházi világot. Belső fejlődése eltér a természetes követelményektől. ” 30 „Apám arra nevelt, hogy becsületes ember legyek (…) elvesztettem hitemet az eszmében.” 31 „A felelősségre vonás az egyetlen lehetőségünk, ha ki akarunk kászálódni mindennapi nehézségeink 24 Alice Miller: i. m. 49. 25 Nagy Attila: i. m. 14. 26 C.G Jung: Allgemeines zur Komplextheorie . in GW 8, 200. 27 Nagy Attila: i. m. 14. 28 Nicolas Ray filmje (1955), főszerepben: James Dean 29 Nagy Attila: i. m. 22. 30 Nagy Attila: i. m. 178. 31 Nagy Attila: i. m. 196.
