Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
17 beadványát visszautasítják. A korabeli viszonyok között így végleg meg voltunk lőve, mikor – hiszen már országos visszhangot kapott ügyünk, a könyvet sokan várták – addig feszült a húr, hogy az Írószövetség akkori elnökének is bántotta a fülhallását a pengése. Ő volt Darvas József, aki több korábbi vétségére, sőt bűnére is leplet kívánván vonni (nem biztos, hogy magától!), bekérette anyagunkat, s utána elég gyorsan – az Írószövetség KISZ-szervezetének emblémájával –, kivételes esetként megjelenhetett kilencünk antológiája is, az Elérhetetlen föld . Ez 1969-ben történt, s valameddig csak elértünk ezen az „elérhetetlen földön”. Ekkor már eltűrték Nagy László később sokat citált bevezetőjét is, ami szinte szervesen tartozott hozzá írásainkhoz, kárhoztatott lírai megnyilvánulásainkhoz. Könyvünknek akkora sikere lett, hogy alig győztük fogadni és teljesíteni a megtisztelő meghívásokat író-olvasó találkozókra. De egyetemi, kollégiumi barátaink is többet kívántak, mint a kötetet. Az 1969-i március 15-én szintén ott voltunk az Eötvös-kollégium nagytársalgójában, ünnepi verses találkozón, aminek le- és bevezetéséhez Kovács Pista történész barátunk megnyerte Szabad György neves professzort is. Itt hangzott el először Dzsó korszakos verse, a Zúg március . Óriási volt az ováció, a beépített spiclik sápadoztak, Szabad György tanár úr meg szorongatta Dzsó kezét. 1970-ben pedig bennünket hívtak meg a Kossuth Klubba, március 15-i ünnepségre. Berek Katit, Latinovits Zoltánt és az Egyetemi Színpadról indult Jordán Tamást kértük föl közreműködőnek, de – micsoda pech! – Latinovits éppen lábát törte, így nem vehetett részt az ünnepségen. S alig akartuk hinni, olyan sikerünk volt, hogy a bejutni szándékozók egészen a körútig álltak. A műsor után, ahol sok újrázásra került sor, mikor végre elengedtek bennünket, Berek Katival beültünk a közeli Múzeum presszóba. Ahogy ott hangoskodva tárgyaltuk az esetet, nekem jutott eszembe, hogy nem lephetnénk-e meg ebből a szép alkalomból Nagy Lászlót? Berek Katika, aki tudvalevően nagy barátja volt, azonnal indult a telefonhoz, s úgy jött vissza, hogy készülődjünk – Nagy László vár bennünket. Hamarosan taxiba vágtuk magunkat – kerül, amibe kerül –, s átrobogtunk a városon Nagy László és Szécsi Margitka lakásához, az Árpád fejedelem útjára, az óbudai Duna-partra. László nagy szeretettel fogadott bennünket, de többen, csak karéjban, a szőnyeg szélére tudtunk ülni. Bor is akadt, s hosszú, víg mesélgetés, majd énekelgetés kezdődött. Így lett megkoronázva számunkra ez a március 15-e, s valamennyiünk számára feledhetetlenné lett. Futball. Szocreál, Szürreál Kora gyerekkorom óta szerettem futballozni, sőt mondhatni, az egyetlen sport volt, amit emlékezetem legkorábbi idejétől kezdve végig, míg csak alkalmas voltam rá, szenvedéllyel űztem. Ehhez több-kevesebb szerencse is közrejátszott, kezdve persze a rongylabdától (anyám műhelyében sok rongy akadt), a kisebb méretű gumilabdáig, amit a futballpálya melletti réten, akár birkalegeltetés közben is, napestig kergettünk. S az iskolában a tornaóránkat is az aranyozta be, ha tanítónk kivitt bennünket a futballpályára (a „nagy” csapatban akkor ő is játszott), s vittük az iskola nagyméretű, bőr futball-labdáját, s a nagy mezőségben szabadjára engedett bennünket – azaz két csapatra oszolva rúghattuk a bőrt.
