Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 12. szám - Mohai V. Lajos: Minden megemelkedik (Mándy Iván varázsa)
67 Mohai V. Lajos Minden megemelkedik Mándy Iván varázsa „Honnan jött ez az ember? Miféle tájakról? Miféle szobákból? Mit hurcol magával? Az biztos, hogy semmitől se akar megszabadulni. Nagyon is vigyáz a poggyászára. Mindarra, amit évek során összegyűjtött” – az Egy képaláírás című novellá ban olvasható ez az önjellemzés; a rövid tárcanovella az Új Írás című folyóirat Pályám emlékezete sorozatában jelent meg 1976-ban, ahol magyar írók önvallomásai kaptak helyet. Mándy Iván ez idő tájt már jelentős író, jelentős művekkel, kiérlelt poétikával és világképpel a háta mögött; megítélésem szerint a legjobb formáját a hatvanas-hetvenes években „hozta”. Addigra m ár minden készen volt; addigra már minden megemelkedett a művészetében; ez a néhány mondat, amelyet föntebb idéztem „pályája emlékezet éből ”, jól illeszkedett emberi alkatához, mentalitásához és művészi fölfogásához. Szerénység, magabiztosság és munkaalázat jellemezte. Világlátásának meghatározó eleme az elégikusság; legmaradandóbb művének egyikében mégis gyilkosságra készülő fiúkat mutat be, akik tettük végrehajtása előtt, hidegvérrel egymásnak passzolgatnak a téren a vérfagyasztó Egyérintő (1957) című novellájában, mely gyöngyszem, időtálló remekmű, Csáth Géza Anyagyilkosság ának méltó párdarabja . Születésének 100. évfordulóján érdemes megemlékezni a nagyvárosi periféria elégikus festőjéről, aki megmutatta a kültelkek „tájélményének” rangját a mi irodalmunkban. Prózai költészetének időtlen varázsa új fejezetet nyitott a magyar irodalomban. (A helyszínek. Az alakok. Mándy tájai.) Mándy Iván „tájélménye”, a nagyvárosi folklórból születő múlt, a szállodákban, tereken, kapualjakban, mozielőcsarnokokban, gangokon eltöltött gyermekkor messze nyúló emlék élménye, és ezen emlékélmények visszahatása, rámaródása az írói pályára. Mándy világában a jelen mindig a múltra irányul, és a múlt a jelenbe mutat. A hatvanas évek második felében írott műveinek egy csoportjára jellemző például a film és a mozi mítoszvilágának a jelenléte. A gyermekkori elvágyódást filmsztárokkal megteremtő önéletrajzi ént a Régi idők mozija (1967) mutatja be, a mítosz utolsó fejezetét pedig, a kudarca és diadala fényében múlhatatlanul elvonult hőskort immár a középkorú elbeszélő, a hírlapíró Zsámboky nézőpontjából látjuk, aki a múlt történetszilánkjainak és
