Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Tolnai Ottó: A vezérkar
21 A komcsi politikusokból lett újgazdagoknak meg az új, nemzeti érzelmű politikusoknak is mind van valamiféle ilyen jellegű kapcsolata arrafele... Mit csinál az országhatáron, kérdeztem megint. Én vezetem a toalettet, mondja. Az országhatáron… Mondtam, jól ismerem azt a toalettet, egyszer ott kellett ripsz-ropsz leborotválnom a szakállamat, miközben a vécés néni már a söprűvel püfölte a hátam, eldugaszítom azzal a mocskos szőrzetemmel a lefolyót, kiabálta, mind összekaszaboltam magam, csurom véresen jöttem vissza a határőrökhöz, azt hitték, megőrültem, ugyanis úgy, összekaszabolt arccal még kevésbé hasonlítottam a fényképre, magamra, mint szakállasan, igen, végül már úgy volt, hogy én se ismertem magamra… Hát, mondta, van ott minden… Kerítésünknél végre megjelenik Lukács bácsi. Botjára támaszkodva áll. Mint egész életében. Vár. Intek. Szaladok nyitni a kaput. Majd fölváltalak, mondja. A hirtelenzöld nadrágos nő máris eltűnik. Mondom Lukács bácsinak, milyen választékom van pálinkából. Beleül a billegő vesszőfotelbe. Nyomára bukkant már a vak harmonikásnak, kérdi. Még nem, mondom, de nyomozok, a vízmérő, aki havonta-kéthavonta a talajvizet (mi úgy mondjuk, tengerszint feletti, avagy alatti magasságunkat) méri az ásott kutunkban: martonosi… Először az epret kóstoljuk meg. De tévedésből szilvát öntök. Aztán kimosom a poharat az epernek. Jókedve támad, kissé beszédesebbé lesz. A Karcsiná’ vót, kérdi. Igen, kimentem hozzá még egyszer. Kisült, hogy rokonok vagyunk. Ki?! Maga meg a Bus Karcsi?! Hát maga nem Bus, mondta ravaszkásan rám pillantva. De Kracsun, mondom. Hát igen, jól ismertem a Tódor bácsit. Azt mesélték, hogy még régebben vót egy Kracsun Tódor nevű nagy festő, aki úgy halt meg, hogy pingálás közben leesett az oltárról… A Tódor bácsi tanyáját vette át aztán a Kracsun Ferkó, a fia benn bótos a Fruzsa sarkán, a lánya, a Szimonetta pedig Adorjánon tanító vagy óvónő. A Tódor bácsi testvérinek, a Kracsun Miklósnak három fia volt: Béla, Ernő meg Miklós. De a Miklóst szénahordáskor fejbe rúgta a ló, mire Szegedre ért vele a katonai dzsip, meghalt… De hány lánytestvére volt a Miklós feleséginek, kérdem. Bus Károly-Kardel azt állítja, hogy a nagyanyja testvérje volt a Miklós feleséginek. Szűts lányok… Azt nem tudom… A Károly nagyanyját Dóra Zsófinak hívták, az anyját meg Szalma Ilkának, de hogy kifélék voltak ezek a Dórák meg Szalmák, honnan a nevük, meg aztán még hogy bonyolították a dolgaikat, hogyan az életüket, még a kosárfonóknál is bonyolultabban, azt nem tudom… A Bus Károly-Kardel azt mondja, hogy a nagyapja tábornok volt, mondom. A Károlyé, néz rám még ravaszkásabban. Megissza a maradék epret. Ismét kimosom a poharakat. Most a birsből töltök. A Károlyé, tábornok, néz rám ismét. Hogyhogy, kérdi. Én ismertem az öregapját. Egész életében errefele csőszködött. Melyik? Hát, az öreg Bus. Csönd. Hallgatunk. Ízlelgetjük a birset. A Karcsi, ismételgeti mosolyogva. Senki koma az. Senki koma. Mindenit elitta. Mondom, megcsalta a felesége a Pörös Danival, biztosan azért, bánatában, biztosan bánatában ivott el mindent… Mindig ott áll fönt a Sajtin-halmon, mondom. Kicsoda, kérdi. A Bus Károly-Kardel. Ott őrködik. Őrködik? Mi a fenét őriz? Nem tudom. De őrködik. Hm, őrködik? A Bus Karcsi? Azt mesélte, hogy egy zsidó tanya volt ott, az egész rész, az erdő is oda tartozott, fajbikákkal foglalkoztak… Nem tudok róla, mondja. Mondom, képzelje,
