Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 11. szám - Tverdota György: „Bordáimat kiálló lécként hordom / és kócmadzagként lóg bennem a bél” (Kovács Keve metszeteiről)
47 Tverdota György „Bordáimat kiálló lécként hordom / és kócmadzagként lóg bennem a bél” [Fagyon veszeve...] Kovács Keve metszetei József Attila prózai m űvei kritikai kiadásán dolgozva talán megérthető, ha Kovács Keve metszeteiről szólva a nagy költő gondolataiból indulok ki. József Attilát alábbi – durván leegyszerűsített – idézetében az foglalkoztatja, hogy a szocializmus helyett miért a törté- nelmi rossz, a nácizmus győzedelmeskedésével kénytelen számot vetni: „Európát elöntötte a haladásba vetett hit árja, az ipar és a technika olyan fejlettségre tett szert, amilyenre a termelési eszközök filozófusai nem is gondolhattak… Ily körülmények között az a kérdés: – hol csúszott hiba a számításba, hogy lehet az, hogy az ún. »tárgyi előfeltételek megvannak« s az alanyiak hiányoznak?” Kovács Keve metszetsorozatának első darabjaiban azzal a vigasztaló háttérrel ismer- kedhetünk meg, amely előtt további metszeteinek emberi alakjai mozognak. Vigasztaló ez a háttér, mert a haladásba vetett hit árját, az ipar és a technika fejlettségét idézik föl ezek a neokonstruktivista kollázsok, az ég kékjével, a remény zöldjével és az eleven emberi települések távlati képének pirosával. Az előtérben, Kovács Keve színpadán mozgó figu- rák viszont, ha nem is kizárólagosan, a biztató jövőhöz és a pozitívan megélhető jelenhez nélkülözhetetlen alanyi feltételek hiányát tárják nézőjük elé. Mintha azt mondanák ezek a képek, hogy az ember maga, aki a fejlett technikát létrehozta, nagyon is gyengének, esen- dőnek mutatkozik, nincs azon a szinten, amelyen a keze munkája, ügyessége, intellektuá- lis tehetsége nyomán felhalmozódott épületei, vastraverzei, áramkörei. A metszetek f őhőse ugyanis az ember maga – többféle vetületben. Egyik változata a végső lecsupaszítottság, a bőrtől, hústól megszabadított lényegünk, a csontváz: az az önarcképünk, amivel nem szívesen szembesülünk. Olykor játékosan, csinos kis alakokká finomítva, szinte díszítőelemként alkalmazva jelenünk meg Kovács Keve metszetein. Egy másik megjelenési mód, amelyen „az ember maga” feltűnik, a busó álarc, ráadásul játékdobozokból kiugratva. Ijesztő és visszataszító arc, kancsal szemekkel, szarvakkal a homlokon és túl sok, a nyitott szájban alig elférő mennyiségű hegyes fogakkal, vagy éppen hiányos fogazattal. Semmivel sem bizalomgerjesztőbb a rongyos ruhájú, mezítlábas, vagy éppen falábú, szöges vándorbottal ellátott teljes alakos alakváltozatunk, a Bolond Istók- figura. S a csontváz olykor kiemelkedhet díszítőelem-funkciójából, főszereplővé, halál- figurává változhat, még ha ez groteszk-komikus tónusban, zászlójátékosi szerepben, vagy éppen egy csacsival huzakodva történik is. Ne feledkezzünk meg a reklámkép gyanánt funkcionáló, a neokonstruktivista derűtől és reménytől messzire rugaszkodóan lehangoló elszigetelt tárgyak „portréiról”, a fagylaltos poharas és cornflakes-es csendéletekről sem.
