Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 11. szám - „…s amik történni fognak” (Sándor Ivánnal beszélget Ménesi Gábor)
22 – Mindennek alaposan utána kellett néznem. A kutatómunka egyik része valóban a történeti, művelődés- és művészettörténeti, földrajzi vonatkozásokat érintette. Ezen túl nagy munkát jelentett, hogy a számomra fontos szellemi nézőpontokat, tudásanyagot lebontsam arra a szintre, mely a XVI. században ismert lehetett. Kiváló tanulási folya- mat volt számomra. Ki kellett térnem például az orvostudomány akkori eredményeire. Felfedeztem az interneten, hogy Leidenben a XVI. században létezett az első anatómiai teátrum. Európa minden részéről érkeztek orvosok, és nyílt színen végezték a boncolá- sokat. Jensen apja, aki orvos, elviszi a fiút az egyik előadásra, hogy jobban megismerje önmagát. Tanulmányoztam a traumától elnémult lánynak azt a képességét, hogyan tud mégis furulyázni. Következett a helyszínek alapos megismerése. Leidenben úgy kellett mozognom, mint Zuglóban. Ezt lehetővé tették az interneten található fotók és térképek. Jártam Hollandiában, több alkalommal Amszterdamban, ami sokat segített a csatornák világának ábrázolásában. Megtanultam, hogy a gátakat nem kőből építették, hanem hatal- mas agyagtömböket ástak ki, targoncával a vízpartra szállították, és kisebb agyagdarabok- kal ragasztották össze. Többször szerepel a tanya mint létszíntér. Egy helyen először azt írtam, hogy a tanyának egyetlen utcája volt, de aztán pontosítanom kellett, mert rájöttem, hogy a tanyának csak házai vannak, de utcái nincsenek. A regény elején Thomas a gáton ül, és úgy fogalmaztam, hogy a házuk kétszáz méterre van. Igen ám, de ők yardban hatá- rozzák meg a távolságot, viszont az nem illett a szövegkörnyezetbe, ezért végül azt írtam, hogy a házuk száz lépésnyire található. Mindezt csak azért említem, hogy demonstráljam, mennyire aprólékos munkát követel a regényírás. – Elég fellapoznunk a könyvet, máris szembetűnik a mondatok, bekezdések elrendezése, olvasás közben pedig magával ragadja a befogadót a szöveg sajátos ritmusa, zeneisége. Milyen funkciót töltenek be ezek a regényben? – A bekezdéseket nem kezdem nagybetűvel, és sosem zárom ponttal, mert ily módon is jelezni akartam a szakadatlanságot. A dialógusokat külön sorban kezdem, de nem jelö- löm gondolatjellel, mintegy beleszövöm a regény nyelvi matériájába. – Ugyanakkor nagyon zárt, rövidített párbeszédeket alkalmazol. – Egyik olvasóm, részben kritikusom felvetette, hogy erről a becketti dialógusok jutot- tak eszébe. Bevallom, írás közben nem merült fel bennem, de valóban elgondolkodtató, és úgy látszik, a szavak értelemvesztésének világában akaratlanul is hatással lehettek rám Beckett rövid mondatai, minimalista dialógusai. A Godot-ra várva nyitójelenetében Estragon a földön ülve azzal vesződik, hogy levegye a cipőjét. Végül megállapítja: „Hiába, nem megy.” Csupán néhány szó hangzik el, mégis a világ összes terhe megjelenik benne. – Már számba vettük a regény főalakjait, akiknek szólamai alkotják a mű négy nagy fejezetét. A főszereplők, leginkább Thomas, vándorlásuk közben sok emberrel kerülnek kapcsolatba, akik valamiképpen hatnak rájuk. Több tucat szereplő lép színre a regényben. Hogyan tudtad megteremteni a mellékalakok hierarchiáját a főszereplőkhöz viszonyítva? – Ez nem volt egyszerű. Mindegyiküket abból az aspektusból indítottam, amelyik az adott fejezet központi figurája körüli szellemi és létállapot centruma. Thomas például kizárólag olyan emberekkel találkozik, akik a maguk élethelyzetéből következően, hozzá hasonlóan ugyancsak kirekesztettek és üldözöttek. Nagy szerepe van annak a zsidó családnak, amelyik befogadja a fiút, az ő hagyományviláguk a felejtés elleni küzdelem szempontjából is sokat tesz hozzá Thomas tapasztalataihoz. Az ő idegenségükben és kitaszítottságukban saját létállapotára ismer rá. Így kerülnek a zsákjába a zsidó család elpusztítása után azok a rekvizitumok, amelyek most már hozzájuk kötik. Megjelennek a
