Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Gerőcs Péter: A csalás morfológiája (A bilincs a szabadság legyen – Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948–1997)
125 Gerőcs Péter A csalás morfológiája A bilincs a szabadság legyen – Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948–1997 A helyszín óvatos meghatározása „A szerelem és szakítás – különösen, ha írásba foglalódik – igazság és hazugság olyan keveréke, amelynél nincs őszintébb megnyilatkozás” – írja Mészöly Szeretők és házastársak ’79-es kises zszéjében, majd így folytatja: „Csak az ima hasonlítható hozzá, kicsit módosítva: »Legyen meg a mi akaratunk.«” 1 Nádas Péter, a célkötetet kísérő Bármi jő – Emléklapok halott barátaimról című esszéjében így fogalmaz: „…a nagy találkozásokban, mint amilyen az övéké volt, mindig van valami a végzetesből.” Én magam személyesen nem ismertem Mészöly Miklóst, Polcz Alaine-t is csak egyszer láttam, véletlenül, a Tranzit Art Caféban, talán 2006-ban. A szerkesztőségi ülésünk belecsúszott egy kiállításmegnyitóba. A képek készítője Nádas Péter volt. A kiállítást Alaine nyitotta meg. A viszonyom velük bizonyos értelemben azonban mégis személyes lett. Irodalom- értelmezőként már kora húszas éveimben ráakadtam Mészöly Miklós életművér e, és noha akkor még nem tudtam miért, rendkívüli hatást tett rám. Ez a hatás, ha nem is ilyen élesen, a mai napig kísér. Időközben portréfilmet is készítettem Mészölyről , ami valóságos kutatás volt: élőszóbeli, és egymásnak nagyon is ellentmondó beszámolókból összerakni a házaspár életének és Mészöly pályájának a történetét. Nem voltam jelen, nem láttam gesztusaikat, nem hallottam az egymáshoz intézett szavak sokak által hamisnak vélt felhangzóit, nem tudom megalkotni a realitásból kiszabható portrét. A számos fennmaradt írásos emlék, mások visszaemlékezései és a házaspár levelezése mégis lehetővé teszi a személyes körvonalak megalkotását, mely éppen a művelet rekonstruktív jellegéből adódóan a fikciós eljárásokra hasonlít, éppen ezért a kinyert alakok minősége nem összevethető az egykori barátok emlékezetében megülő alakmások milyenségével. Nincs közelítés, nincs távolítás. Nem vagyok érzelmileg érintett , nem vagyok tanú. Egyetlen lehetőségem: az időbeli távolság intellektuális legyőzése; ennek az eljárásnak pedig éppen természetéből adódik a demitizáló irányvétel. A megfelelő pozíció felvételének további nehézsége és felelőssége, hogy a múltbéli szerelmi párbeszéd szólamát kihalljuk az idő zörejéből, és a kísérő szólamok polifóniájából. Nádas esszéje a kötet szövegének ismerete nélkül is zavarba ejtően felülstilizált, sőt, talán az sem áll távol az igazságtól, ha azt mondom, mitikus: „Én vagyok a tanú rá, hogy a szentté válás küszöbén állt [ti. Alaine] a két bőröndjével.” 1 Mészöly Miklós: A pille magánya ; Jelenkor Kiadó, Pécs, 2006.
