Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - „A minőség a lényegi kérdés, nem a nosztalgia” (Szarka Balázzsal, Palotás Gáborral és Avramucz Attilával Kriskó János beszélget a Piros Arany és az Erős Pista hungarikummá válásáról)
124 Szarka Balázs – Azzal, hogy mi a vetőmagot utólagosan számlázzuk le, a termelő egész gazdálkodását előfinanszírozzuk. Márpedig a magánvállalkozásoknak többnyire pont az a gondja, hogy nincs elegendő forgótőkéjük. A vetőmagon kívül be kell szerezniük a műtrágyát, és még számos mást is. Ezért nagy segítség, hogy a vetőmagot tőlünk térítés nélkül, utólagos elszámolásra kapják. Aki ennek az előnyeit felismerte, az betartja a szabályokat, és ragaszkodik a pozíciójához. Aki pedig nem tartja be a játékszabályokat, az értelemszerűen hamar kikerül a rendszerből. – Látszik-e már az értékesítés számadataiban, hogy hungarikum lett a két ételízesítő? Avramucz Attila – Feltétlenül segített az Univernek, hogy hungarikumot tudunk a piacra vinni. Nem tagadható, hogy Magyarországon a nagy ütemű továbbfejlődés lehetősége ezekben a klasszikus kategóriákban a piac telítettsége miatt korlátozott. Nem tudok olyan, főzéssel is foglalkozó háztartást, ahol ne fordulnának elő ezek a termékek. De a piac telítettsége ellenére is lassú, folyamatos fejlődést érzékelünk. Szarka Balázs – A tény, hogy a Piros Arany és az Erős Pista bekerült a hungarikumok körébe, erősíti az összes Univer-termékekkel szembeni bizalmat. A forgalmi számainkban több mint egymilliárdos forgalomnövekedés szerepel. Ez természetesen nem csak a Piros Aranyból és az Erős Pistából származik, de a jó hírünknek kétségkívül használt, hogy a készítményeinket elismerték. Avramucz Attila – Egy dolog a rövid távon realizálható profit. Erre sem panaszkodhatunk. A tudat, hogy ez a termék a miénk, hogy hazai alapanyagból, hazai hagyományok alapján egy száz százalékban magyar tulajdonú cég állítja elő, a másik fontos komponens. Nevezzük nyugodtan jövőbe invesztált befektetésnek. Szarka Balázs – Néhány évtizede még majdnem szégyellnünk kellett, hogy hangsúlyoztuk a termékeink magyar jellegét. Szerencsére felismerte a politika, hogy ebben sok lehetőség rejlik. Ma már a vásárlók körében is elsőrangú szempont, hogy hazai élelmiszert vásároljanak. A műszaki-technikai eszközöknél talán nem, de az élelmiszereknél, különösen ezeknél a hagyományokra épülő ételízesítőknél, ez kulcsszempont. A Piros Arany is, az Erős Pista is az Univer márkaértékének meghatározó része.