Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Füzi László: A városról
227 Füzi László A városról Gyerekkoromban keveset tudtam azokról a városokról, amelyekben később éltem. Az ország északnyugati csücskétől Sopronon kívül minden más város messze volt, az akkori viszonyok között még Győr is. Ha Győrbe mentünk, akkor másfél órát kellett vonatoznunk, Pestig jóval többet. Amikor Szegedre mentem felvételizni, Pesttől öt és fél órát ültem a vonaton, merthogy személyvonatra szálltam fel. Kecskemétről az első emlékem a hatvanas évekből származhat: a rádióban városok közötti vetélkedőt hallgattam, a kecskemétiek szereplésére sokáig emlékeztem. Akkor a televízió még sok színházi előadást közvetített, így számos közvetítést láttam a kecskeméti Katona József Színházból. Aztán következett a Forrás , a folyóiratot már gimnazista koromban olvastam, Tóth Menyhért nevével is a lapban találkoztam először. Még akkor is gimnazista voltam, amikor a Magyarország felfedezése című sorozatban Zám Tibor Bács-Kiskunból jövök című könyve megjelent. Ültem a Sopronból Fertőszentmiklósra tartó vonaton, mindig hazafele olvastam, s egy általam nem ismert tér gondjaival-bajaival szembesültem. Szegedről számtalanszor utaztam haza. Mostanáig időm volt már elég annak a bemérésére, hogy a vasúti sínek a mostani lakásunktól ötszáz méternél nincsenek távolabbra. Akkori útjaimon egyetlen pillanatig sem gondoltam arra, hogy valamikor majd itt fogunk élni. Bárhol is voltunk, bárhol is éltünk, mindig otthon szerettünk volna lenni ott, ahol vagyunk. Rosszul mondtam azt, amit mondtam, nem az akaratunkon múlt ez a törekvésünk, az ösztöneink vittek bennünket ebbe az irányba, mondom. Kecskemét ebből a szempontból szerencsésebb választás volt számunkra, mint Eger. Eger bezárkózó város volt, ott csak pár emberrel-családdal tudtunk szorosabb kapcsolatot teremteni, Kecskemét nyitottabb volt, akkor, amikor idekerültünk, még a hatvanas években elkezdődött fejlődési hullámát élte, befogadta azokat, akik itt szerettek volna dolgozni.
