Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Gion Nándor: Hátrahagyott írásai (II. rész - közreadja Kurcz Ádám István)

felállt egy rokonszenves diáklány, és megkérdezte tőlem, hogy ha tényleg magyar vagyok és magyarul írok, akkor miért nem maradtam Magyarországon, miért mentem el idegenbe, vagyis Jugoszláviába. Itt elakadt a szavam, dadogva magyarázkodtam, hogy én Vajdaságban születtem magyarnak, az apám is ott született, a nagyapáim, sőt a szépapáim is. Ezzel gyorsan be is fejeztem a beszélgetést, még jobban elbúsultam, mint amikor az anyaország elzárta előttem határait, mert ezúttal még büszke sem lehettem semmire. És akkor még visszamentem a Vajdaságba.

Nem tudom, hogy az elkövetkező években megváltozott-e a történelemoktatás Magyarországon, a mi helyzetünk azonban valamelyest javult: könyveink beszivárogtak, majd előbb a kiskapun, azután a nagykapun is átjöttek a határon, itteni újságokban, folyóiratokban megjelentek írásaim, a magyarországi kritikusok kezdetben elnéző jóindulattal, később nagyon helyesen már szigorúbb mércék alapján írtak rólunk, a magyar irodalomtörténet egyre komolyabban számolt a határokon túli magyar irodalmakkal, és azt hiszem, a kilencvenes évek elején a szakmabeliek közül már senki sem berzenkedik - vagy csak nagyon kevesen - az egységes magyar irodalom elnevezés ellen, ebbe egyaránt beletartoznak azok, akik Magyarországon születtek, és írnak, azok is, akik elmentek a nagyvilágba, és azok is, akik Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban vagy Kárpátalján születtek és írnak magyarul. Azt már kissé bizonytalanabbul ítélném meg, hogy mindez mennyire származott át az irodalmi köztudatba. író-olvasó találkozókra még mindig szorongással megyek, félek a meghökkentő kérdésektől, melyekre esetleg csak dadogva tudok válaszolni.

Ezért tartom fontos hézagpótló könyvnek ezt a gyűjteményt, a második ilyen jellegűt ebben a sorban. Persze csak pillanatnyi, ha úgy tetszik, átmeneti segítségként és tájékoztatóként. A könyvben jó írók sorakoznak fel, vallanak magukról, valamit alkotásaikból is megmutatnak, olyan írók, akiknek már nincs szükségük műítészi jóindulatra, írásaik kibírják az egységes szakmai megmérettetést a magyar irodalomban. Azt természetesen nem árt tudni, hogy ki hol gyökerezik, ki honnan jött, hol áll, vagy éppen merre bolyong, a jövőben azonban a legjobban szeretnék újabb önálló kötetekben találkozni velük mindenütt, ahol még beszélnek és olvasnak magyarul, akárcsak a magyarországi írókkal is. Most már nyilván a történelmet is másképpen tanítják, mint évekkel ezelőtt, többet beszélnek maradásról és költözésről, olyan tényekről, melyekről régebben nem illett beszélni, így aztán az íróknak kellett magyarázkodni, ahelyett, hogy többet írtak volna, mert végeredményben mégis ez a dolguk, és ehhez értenek a legjobban. Mindez vonatkozik az itt bemutatásra kerülő tizenöt íróra is.

Gion Nándor igaz történetei21

Gion Nándornak, az Ezen az oldalon, a Rózsaméz, az Angyali vigasság és még számos kötet szerzőjének újabb műve jelent meg a könyvhéten Mint a felszabadítók címmel. A tizenöt elbeszélés akár regény is lehetne, hiszen a történetek nagyon is

21 A Vajdaságból elszármazott író régi élményeiről és új novelláskötetéről mesél alcímmel jelent meg itt: Népszava, 1996. július 6., 11. Az írást jegyző újságíró: Gáspár Ferenc.

178