Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Kabdebó Lóránt: „Augusztus 9-e van, a születésem napja” (Emlékfoszlányok Ratkó Józsefről és költészetéről)
világot bont fel összetevőire, vizsgálja épületét, keresi vissza a veszélyeit. Ezért hat Ratkó verse végül mindig lezártnak, sőt egy-egy kötete végén maga az egész költői világ kimerítettelek. Második kötete is lezárt - de Ratkó az a költő, aki ciklusokban lép, együtt a változó valósággal, mely szinte évente más komponensekre bontható, más szempontok szerint elemezhető. Ratkó József az a költő, akinek életéhez a félelem is sorsszerűén hozzátartozik, aki számára a természet rendje a halál tényének tudomásulvételével teljesedik ki, mégis az a költő, akinek a létezés nem tragédiát jelent, aki a világban nem magányosan vergődik, akivel szemben a természet (változásaival, magával a halállal is) nem ellenséges hatalom; felnőtt ember, aki Úgy néz a Holdra, mint a Holdra; a Napot látja, mint Napot. Mindent fölismer. Felnéz, bólint a csillagokra: csillagok. Úgy dolgozik, hogy dolgozik; magához ölel, úgy ölel meg. - Csupán álmában álmodik, nyöszörög, felsír, mint a gyermek. [József Attila továbbírása? A világ tulajdonosának széttekintése? De benne megőrződik a félelem gyermekké tevő, visszafájó kiszolgáltatottsága, a bartóki zenék éjszakaképe is. ] Korábban úgy látszott: önkorlátozás eredménye ez. Társadalmi felkiáltójel és a létezés egy zugának birtokosa marad csak. Harmadik kötete (Egy kenyéren, 1970) megmutatta: végiggondolta mindazt, amit a közösségért felelősséget érzett társai korábban kimondták, és a létezés tragédiáját éppoly jól ismeri, mint magányos vívódásaikban az önmagukra maradt, halál- verítékes kétségbeesők. Nem kivonta magát e drámákból (nem egy szava, jelzője legmélyükig világít), de egy egyetemes rendezőerőnek alárendelte azokat: a népéért felelős, az emberséges létezésért küzdő, közösségben élő-gondolkozó, „a reménykedő munkáért" epedő ember vágyakozásának. Ratkó lecsupaszított, pontosra tömörített versei e sokalapú emberség pontos arányaira épülnek. Egy-egy kép- vagy mondatvégeredmény így állhat össze a sokfelé figyelő, sok mindent tudomásul vevő részletekből. Az egymást követő szavak szinte egyenként is, külön, egymástól különböző életre kelnek, bevilágítanak egy-egy bonyolult problémába; sorba kötve pedig nemcsak költőileg sikeres, tartalmilag pontos végeredményt hoznak, de összekötik, egymásban megmérik és egymáshoz arányosítják legfontosabb problémáinkat. Aki pedig mindezt tudja, az elénk állhat „gyűlöletig hevülve" vagy „szelíden" mondva verseit, de mindenképp „mosolyogva", az embert próbáló arányok megtalálójának belső derűjével. Mit jelent Ratkó számára a közösség? Szegénységet és jövőt. Szegénysége nem pózoló aszketizmus, hanem annak tudomásulvétele, hogy népünk még szegény, sőt a világ még szegény. Ha a legszegényebbeket idézi, az nem provincializmus, 152
