Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Juhász István: Két arc a vetítőgép fénysugarában

idő múltán az okos rendezők elfogadták az ő tanácsait, javaslatait, a saját jól felfogott érdekükben. Ezt követelte tőlük a siker. Ennek a közös sikernek, ritkán tudható, milyen mértékben vagy arányban részese volt a felvevőgép mögött munkálkodó ember, aki meghatározta, mit láthatunk majd a vetítővásznon. Nem vitás: ő volt filmjeinek első nézője. Amit érdemesnek talált megmutatni, azt néztük a moziban mi is. Képkompozícióival, nem túlzás, megtanította a nézőt látni. Olyasmit észrevenni, ami addig rejtve volt: egy utca, egy ház, egy udvar. Elgyönyörködni olyasmiben, ami egyébként beleolvadt a hétköznapok látványrengetegébe: egy folyópart, egy hídpillér, egy villamosmegálló. Itt felsorolt példáim nem véletlenszerűek, egyik korai, ám korszakos filmjéből bukkannak fel emlékezetemben anélkül, hogy a gép sugara a vászonra vetítené. A Halálos tavasz kezdettől nyugtalanító élménye a moziba járó nemzedékeknek. Lehet utálni vagy szeretni, lehet érzelgős giccsnek degradálni, és lehet felmagasztalni szerelmi drámának, társadalmi korképnek az „úri" Magyarországról, de közömbösen hallgatni róla nem lehet. „Megszületett a magyar művészfilm" - adta hírül örömmel a Pesti Újság 1939 végén, miután megjelent a Fórum mozgóban a Zilahy regényadaptáció. S még ezt teszi hozzá, többek között: „A film gyártói és művészei odaadó rabszolgái voltak Zilahy Lajos elgondolásának. A fiatal Kalmár László rendező kifogástalanul valósította meg az író elképzeléseit. A még fiatalabb operatőr, Makay Árpád bebizonyította, hogy egészen kivételes tehetség: képei, akár játék-kockák, akár tájak, akár zsáner-foltok, vetekednek a franciákéval. Nagyszerűek beállításai, kitűnőek felvételei. Tud és mer!" Ezt még fokozza a Magyar Nemzet, ekképpen: „Kalmár László, aki Zilahyval együtt rendezte a Halálos tavaszi, nagyot lépett előre a szemünkben, az operatőr Makay Árpád pedig olyan briliáns munkát végzett, hogy egy-egy képe után csak neki lenne kedvünk tapsolni."

Taps a moziban - igazi ritkaság. Nagyon valószerű, hogy némely vetítés után összeverődtek a tenyerek. A közönség ugyanis töretlen kíváncsisággal olvasta az 1922-es (immár tizenhét éve megjelent és számos kiadást megért) regényt. Volt elég összehasonlítási alapja, s tudatosan (vagy tudat alatt) meggyőződhetett arról, hogy egy elsőrangú prózai mű adekvát változatát kapta a mozgókép formanyelvén. A korabeli magyar írásművészet jelesét a korabeli magyar filmművészet jeleseként látta viszont. Igaza van az újságírónak: művészfilm született. S igaza van a forgalmazónak is: közönségfilm került a fényjátékházakba.

Ostoba és mesterkélt mindmáig a két kategória különválasztása, még inkább a szembeállítása. Hiszen a minőség az egyetlen meghatározó, az esztétikai érték, a befogadóra gyakorolt összhatás. Minden értékes film művészfilm és közönségfilm egyszerre, ha megvalósul benne a gondolat üzenete a látvány közvetítésével. Ha teljesíti a nemes szórakoztatás igényét. Ha változni kész embereket ábrázol változó helyzetekben az egymástól eltérő, elvileg mégis egyenrangú műfajok szabályai szerint. Igen, a Gül baba (operett) igényes filmalakja éppen úgy művészi, akár az Elkésett levél (lélektani dráma), vagy a Jómadár (vígjáték), esetleg a Megálmodtalak (bohózat), miként az Ének a búzamezőkről című lírai hangvételű történet is, hogy csupán találomra példálózzak Makay sokszínű életművéből.

A Halálos tavasz különös ötvözet: a mesterség (író, rendező, operatőr) művészetéről tanúskodik. Felejthetetlen az események kiszámíthatatlansága, a dön88