Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Háy János: A rovátkolt barom (Berzsenyi Dániel)
Berzsenyi 1776. május 7-én született, jómódú középbirtokos nemesi családban, épp az ország nyugati részén, a Vas megyei Hetyén (ma Egyházashetye), úgyhogy, mint a környéken minden kis nemesfi, ő is az anyatejjel szívta magába a Habsburgok tiszteletét. Az itt élő nemesség számára a Habsburgok oldalán a török ellen küzdő ősök voltak az igazi hősök. Az udvarral való szembenállás, ami a későbbiekben a modem magyar politikai gondolkodás alapja lesz, teljes mértékben idegen ezen a tájékon, s persze idegen Berzsenyitől is. A nemzeti verseinek egy része épp azért sem olvasható jó szívvel, mert a latin és görög hősök mögött ott bujkál például az aktuális király, akit Berzsenyi alapvetően hérosznak, s a nemzet megmentőjének tekint. Az e tárgyban ikonikus A tizennyolcadik század vagy a Magyarország című versekben antik köntösbe öltözteti a kort, s az még hagyján, hogy Mária Terézia uralkodását Periklészéhez hasonlítja, de hogy Ferenc császárt Titusszal azonosítja, s hogy a kormánynál szerinte „Trajánok s áldott Marcusok" ülnek, az azért már mégiscsak túlzás, még egy labanc szemléletű költőtől is. Hogyan szerethetné egy lázongó nemzet, s egy később kurucos for- radalmiságra hangolt költészethez szocializálódott olvasó ezt a labanctempót. Bár későbbi verseiben kicsit módosul ez a szemlélet, s inkább a magyarság erkölcsi és szellemi fejlesztésében, a nép nevelésében és művelésében kezdi látni a nemzet jövőjét. Néhány kései versben már egyértelműen a reformkori függetlenedés gondolatait szólaltatja meg, s válik ezzel Berzsenyi költészete a későbbi nemzeti alapokra építő romantikus magyar versek, konkrétan Vörösmarty közvetlen előzményévé. „Ezt nyerte a mi balga hitünk, midőn / Oly körmökre bízánk a haza zálogit, / melyekre honunk vére csörgött", írja a Szilágyi 1458-ban című versben, ami az épp az időben induló első jelentős magyar periodikában az Aurórában jelent meg. Az allegorikus költeményt már a szerkesztők is a függetlenség hitvallásaként olvasták. „Mindnyájunk szemébe könny szökött, s kéziratodat csókoltuk helyetted", írja szerzőnknek Helmeczi Mihály, aki az első gyűjteményes kötetek kiadója is volt (1813, 1816). Persze a legerősebb költemény mégiscsak a két Magyarokhoz címzett óda, bár egyikben a nemzethalál víziója jelenik meg, amit a kor reformerei sem fogadtak feltétlen rajongással, a másikban meg tulajdonképpen a forrongás helyett a nemzetnek a stabilitást, a nyugalmat ajánlja. A kor emberei valójában a költői szándéktól messze elértelmezték ezeket a verseket, s így kerülhetett a mai napig is olyan jelentés mögéjük, amelyik a társadalmi haladás, a nemzeti függetlenség alapszövegeivé teszi a költeményeket. Minden közéleti költészet alapkérdése, hogy van-e olyan tiszta és evidens morális háttér, aminek a szerző nekivetheti a hátát. Berzsenyi költői működésének nagy részében ez a háttér nem volt meg, ezért billeg a költészet a király- és arisztokrata-rajongás és a nemzeti függetlenedés, a múlt erényeinek dicsőítése és a haladás modern gondolata között, s bár korántsem válik valódi reformistává, a költemények állításai a társadalmi gondolkodás alakulása szerint változnak, amely változások végül a kifejezetten konzervatív, a múlt morális nagyságát idéző, s a nemzethalált vizionáló versek mögé is felrakják a haladás eszmeiségét. Mert miért hal ki a nemzet, teszi fel a reformista a kérdést, mert nem akar a modernitás irányában változni. Miért hal ki a nemzet, teszi fel a kérdést Berzsenyi, mert eltért a régi virtustól, s netán épp a modern polgárosodás útjára lép. Az persze nem világos, hogy pontosan mi az 25
