Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Sándor Iván: Egy házfal Európában – 2017
V. Mit látott Szophoklész maga körül Athénban, amikor Oidipuszát írta, mit, amikor bemutatták? Ritoók Zsigmond erről azt írja, hogy Szophoklész el akarta határolni a maga eszményi városát a szomorú valóságtól. Az ő Athénja nem az, „ahol köpönyegforgatók, kétszínűek, a saját hatalmuk megszállottjai uralkodnak... nem az, amelynek népe esztelen indulatában győztes hadvezéreket végeztet ki, köztük egyik naggyá tevőjének, Periklésznek a fiát, félrelökve még a törvényes előírásokat is... Szophoklész ismerte városát, ahol gyilkos és öngyilkos önzés, bosszúvágy uralkodott, éppúgy, mint máshol..." És mégis: olyan világot álmodott meg az Oidipuszban, amelyben a lét vezérlőeszméje az önfelismerés. A tragédia a látszatokat leplezi le. Az önmegismerés árán való megtisztulást hirdeti hőse és közönsége számára: a katarzist. Van itt egy mindmáig nyitva hagyott kérdés. Mivel nézhetett valójában szembe Oidipusz, hiszen nem tudva követte el vétkeit. Bűneibe az istenek, a sors cselei taszították, hiszen származása titokban volt előtte. A sorsnak, a históriának azonban nincs önismerete. Oidipusz katarzisa legfeljebb arra figyelmeztet, hogy miután a „dolgokról" a véletlenek sorozata fellebbenti a fátylat, ne takarjuk el a szemünket. Ez hatástalansága rejtélye. Nem ismerünk példát arra, hogy nézői közül bárki bármikor kiállt volna a mindenkori agórára, hogy a világ elé tárja önismeretének eredményeit. Talán ezért dobálták meg tojással a színészeket dicséret helyett, amikor Palladio nagyszerű vicenzai színházában 1584-ben először eljátszották Európában. A társulatnak rövidesen távoznia is kellett a városból. VI. 1992-ben élet- és pályaútjának utolsó éveiben egy nagy színész-rendező szembenézett ezzel és az újabb eseménysorral. Gábor Miklós az Oidipuszt rendezte a fiatalok Független Színpadán. „Helyre kell tennünk magunkban Thébát - jegyezte fel Naplójában. - Théba ebben a drámában valódi közösség. Valami lehet, amit mi nem ismerünk... képtelen vagyok ma létrehozni az egyén és »kedves népe« azonosságát, számomra történelmi múlt az olyan idő, amikor az egyén bűne még városok pestisének okozója lehetett..." De hiszen ama „történelmi múltban" - Ritoók Zsigmondtól is tudhatjuk - sem élt, amiként a históriai időben sohasem bármely közösségben a megtisztulás igénye. „...nem a mítoszt akartuk feltámasztani - folytatta Gábor Miklós -, hanem azt a közösséget, amelyben él a mítosz. De nem tehetünk úgy, mintha bennünk élne, mert nem él..." Az egykori Athénban sem élt. Szegény, szegény Oidipusz. Felvilágosították arról, hogy mit tett (tudatlanul is), mi mindent vitt véghez, de azt nem értette, hogy milyenek a história - minden korban érvényre jutó - sorscselei. VII. Ama folyamatos „sorscselekből", amelyeknek a zsákutcáit többnyire hatalmi erők alakítják ki, születnek meg a mentalitásokat szülő kelepcehelyzetek. 5
