Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 6. szám - Füzi László: A világ változása (II. rész)
29. Ebben a könyvben is telnek az évtizedek, eddig a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évekről írtam, aztán jönnek majd az újabb, az egymásra egyre jobban hasonlító évek és tíz évek, minél kevesebb idő választ el a korábbi történésektől, azok egyre jobban összefolynak előttem, egyetlenegy eseményhalmaz részét képezik, mondom. Nem tudom, hogy mi a lényeges és a lényegtelen, mi mire hatott, minek mi a következménye, s azt sem, hogy egy-egy eseménysor valójában mikor is kezdődött. Az elmúlt húsz-huszonöt év belső történéseit sem tudom pontosan megnevezni, a szükségszerűen adott dátumok, születések, házasságkötések és sajnos halálok időpontjai is egymáshoz való viszonyításukban rögzültek bennem, a régi családi bibliák, amelyeknek üres oldalaira a legfontosabb családi eseményeket feljegyezték, eltűntek, s nem tudom, mi lép majd a helyükre, mondom. 30. Emerson, a tizenkilencedik század nagy amerikai bölcselője, miután tisztázta az emlékezetnek az ember életében betöltött szerepét, arról írt, hogy Platón megvetette az írást, barbár találmánynak tartotta azt, mert a mellőzése révén gyengítette az emlékezetet. Emerson kérdezi azt is, mi más az újság, mint szivacs, vagy a felejtés receptje? S hozzátette azt is, hogy minden tény helyett, amit az emlékezet nyer, egy másik tény kiszorul, s csak az marad emlékezetes, amit a lelki alkat átlelkesít, így ugyanazt mondta a nyomtatásról, mint amit Platón mondott az írásról, mondom. Mit mondana ma az esszé nagymestere, kérdezem, amikor a nyomtatott újságok már eltűnőben vannak, helyettük az emlékezetünk számítógépes oldalak százait igyekszik egyetlen nap alatt lefényképezni, vagy gyors olvasással átfutni, hogy aztán gyorsan felejtődjön minden, ami egy nap alatt a szemünk elé került, kérdezem. Idézem azt, amit Emerson az emlékezet fontosságáról szép tizenkilencedik századi nyugalommal írt: „Az emlékezet elsődleges és alapvető képesség, nélküle a többi sem tud működni: a cement, az aszfalt, az öntőforma, amelybe a többi képesség ágyazódik, vagy a szál, amelyre az embert alkotó gyöngyök felfűződnek, hogy megalkossák a személy azonosságát, amely az erkölcsi tettekhez szükséges. Nélküle minden élet és gondolat összefüggéstelen egymásra következés volna. Ahogy a gravitáció megakadályozza, hogy az anyag felrepüljön az űrbe, úgy szilárdítja meg az emlékezet a tudást: ez az összetartó erő akadályozza meg, hogy a dolgok egy halomba hulljanak, vagy hullámokban sodródjanak. ... Fenséges karjai erejével az emlékezet a lehetetlent teremti meg az ember számára: egybefogja a múltat és a jövőt, szem előtt tartva mindkettőt, egyszerre létezve mindkettőben, a sodrásban él, folyamatosságot és méltóságot nyújt az emberi életnek. Megtart a családunk, a barátaink számára. így beszélhetünk 83
