Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 6. szám - Füzi László: A világ változása (II. rész)
Feljegyzéssorozatot, naplót mondok, mondanom kellett volna műveket is, riportokat, de úgy látom, hogy Kapuscinski minden munkáját, legyen az napló, riport vagy „regény", a személyes szabad beszéd jellemezte, s minden írásával egyetlen célt szolgált, azt, hogy tisztázza a szeme előtt lezajló történés jelentőségét, s azt a huszadik század már ismert, vagy éppen csak felsejlő folyamataihoz kapcsolja, íróként a fejlődő, más kifejezést használva, a szegénységből kitörni akaró világban szerzett tapasztalataiból nyitott magának tereket úgy, ahogyan más utazásokból, kényszerűségekből Márai Sándor a maga naplóiban, naplófolyamában. Könyvei, legyen szó a Lapidárium köteteiről, vagy a szó szoros értelmében vett riportkönyvekről, az így értelmezett utazások feljegyzéseit, naplójegyzeteit, fragmentumait tartalmazzák. S ha így szemléljük Kapuscinski írásait, akkor észre kell vennünk, hogy Márai Naplója és az ő Lapidáriuma között mély rokonság mutatkozik. Ugyanaz a személyes szabad beszéd, a személyes tapasztalat példává emelése mutatkozik meg mindkét aforisztikus feljegyzéssorozatban. Márai a minőségi életérzést kereste, Kapuscinski a huszadik század jellemzőit, példák ezer és ezer során át, s mindkét feljegyzéssorozat mögött ott húzódik a huszadik század, s az a kérdés, hogy mekkora teret adott ez a század az embernek. Ha mást nem, hanem csak a két személyes napló szerkezetét nézzük, akkor is a vállalkozások rokonsága mutatkozik meg. Mindkét író a végső, a pontos megfogalmazásra törekedett, a jelenség legpontosabb leírására és megmutatására, hogy aztán újabb időpillanatokban mindketten újra és újra nekifussanak a megélt vagy meglátott jelenségek leírásának. 20. Kapuscinski nagy témái a hatalom, a kiszolgáltatottság, a tömeg, a szegénység, vele együtt a gazdagság, azzal együtt pedig a nyomor kifejezések köré csoportosíthatók. Tisztában volt, mondhatnám azt is, hogy a tapasztalatai alapján volt tisztában azzal, hogy az elszegényített, vegetatív létbe szorított, s az öntudatát is elveszítő tömeg bármire felhasználható. A társadalmi mozgások egyik oldalán az eltömegesedést, vele s azzal együtt a kiszolgáltatottságot és a bármire való használhatóságot, a másik oldalon pedig a tőke koncentrációját és a gazdagság koncentrációját látta. Ide kapcsolódik az, amit Kapuscinski a világ elbugrisodásának veszélyéről mondott (történetesen nem a Lapidáriumban, hanem a Kovács Istvánnak adott interjújában). Bruno Schulzról beszélt, a lengyel íróról (Hrabal is hivatkozott rá sűrűn, Fahajas boltok című kötetét nálunk a Jelenkor Kiadó jelentette meg). Bruno Schulzot a háború alatt egy német katona ölte meg, ehhez kapcsolódva mondta Kapuscinski: „Egy hitlerista - olvashatjuk az emlékiratokban, kézikönyvekben, újságcikkekben... És ezt hangoztatva, hangsúlyozva elmosódik, eltompul egy nagyon fontos tény; az, hogy az említett hitlerista, mielőtt hitleristává, fasisztává lett volna, mindenekelőtt egy primitív bugris volt. Egy bugris gazember. S a világot ma nem a fasizmus veszélyezteti, amely állami szinten csak elvétve létezik itt-ott. A világot ma az elbugrisodás fenyegeti leginkább. A bárgyú, primitív, féktelen elbugrisodás... Aki Bruno Schulzot megölte, mindenekelőtt bugris gazember volt. 78
