Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 6. szám - Füzi László: A világ változása (II. rész)
létrejött történeti konstrukciók, a történelem mint verbális konstrukció legitimál. Vége a történelemmítosznak, a Nagy Elbeszélésnek, amelynek mélyén mindig egy kivetített, kielégíthetetlen Grand Self a történelemego, államego stb. ágál. A megalomán, végtelen individuum helyén talán valami véges személyesség maradhat, amiről azonban - emez új kor elején - nagyon keveset tud még a nyugati ember. ... A Szó teremtő, történeti erejébe vetett konszenzuális hitet a történelem utáni közvetlen akció látványa, a tett ahistorikus és megfellebbezhetetlen technikája váltja fel."** Sándor Iván a rendszerváltás időszakával foglalkozó hármaskönyvét a korváltás, civilizációs változások és a közvetlen társadalmi-politikai történések párhuzamos elemzésével írta meg. Balassa Péter gondolatmenete közel állt hozzá, a helyzet Balassa Péter adta interpretációját a következőképpen rögzítette: ,,a) a művészet többé nem sorsprobléma a hagyományos értelemben, hanem ornamentális kérdés; b) ezért a tragikum iránti érzékét mint a »klasszicizmus« centrumát fölváltja az európai ember saját világával szembeni stratégiájaként a végzettel való szembenézés mindenáron való elhárítása; c) a művészet ebben az átalakult formájában másodlagossá válik; a művészet a művészetről előtérbe nyomuló eljárás; d) a szubjektivitás mint önkényesség jelenik meg, credója az esetlegesség; e) nem lehet világképről beszélni, mert a nézőpont fogalma messzemenően ideologikussá lett; f) a nagyságról mint lehetőségről való lemondás következtében kétségessé válik, hogy mi az érték. "*** John Lukacs A XX. század és az újkor vége (1994) című könyvében 1989-et a „rövid huszadik század" és az újkor zárópontjaként tárgyalta, s leírta a bontakozó új civilizáció jellemzőit. * Balassa Péter itt egyrészt Hermann Hessére utal, aki a saját korát a tárcairodalom korának nevezte, másrészt Babits Mihályra, aki Az írástudók árulása című esszéjében az értelmiségi árulásának azt tartotta, ha már nem mutat a csillagokra. ** Balassa Péter: Töredék a korszellemhez, in: Balassa Péter: Szabadban, Liget-könyvek, év nélkül (1993), 73-75. *** Sándor Iván: A napnyugta utáni fényben - Balassa Péter, in: Sándor Iván: Séta holdfényben, Tiszatáj- könyvek, 2004, 38-39. 3. Az előbb egy pillanatra felvillant John Lukacs neve. Ha tehettem, sokat olvastam John Lukacs könyveit, van olyan könyve, amelyiket többször is elolvastam, jólesett a gondolatmenetét követni, írásaiban mindig ott éreztem a gondolkodó embert, mondom. írásaiban soha nem helyezte önmagát az olvasója fölé, sok forrást használ, de mindig megőrizte magában a tényekre rákérdező, gondolkodó embert. írásainak a személyessége is lekötött, mindig éreztem magam is, hogy nem írhatok valamiről úgy, mintha ahhoz, amiről írok, nem lenne közöm. Elfogadtam azt a tételét, hogy abban, ami valójában történt, az is benne van, ami történhetett volna, nekünk a történelem tanítása során inkább az ellenkezőjét tanították, újabban is találkozunk, John Lukacs is szól róluk, a történelmet a tényekre leszűkítő mechanikus törekvésekkel. Azt, hogy nem a történelmet írja, hanem a történelemről ír, szintén megértéssel fogadtam, a Németh László- könyvemet hasonló elképzelések alapján írtam meg. 62
