Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 6. szám - Füzi László: A világ változása (II. rész)
Az is lehet, mondom, hogy elképzeléseim nem is voltak arról a könyvről, a bennem élő Németh Lászlóról írtam, s az írás végül az előbb jelzetthez hasonlót eredményezett, mondom. „Ami »valójában történt«, abban szerintem az is benne van, ami történhetett volna: a tényleges mellett a lehetséges. Ezért nem illenek a történelemre a newtoni vagy descartes-i kategóriák" - mondja John Lukacs.* Ezt a tételét azért is olvastam örömmel, mert mindig foglalkoztatott a tények iin. meghosszabbítása, az, hogy a nyilvánvalónál több értelmezési mezőt nyissunk a számukra, s hogy ne lecsupaszítva, hanem teljes összetettségükben lássuk őket. * John Lukacs: Egy eredendő bűnös vallomásai, fordította: Barkóczi András, Európa Kiadó, 2001, 278. 4. Most is azt mondom, nem tudom megmondani, mi minden történt ezerkilenc- száznyolcvankilencben. Látom, mennyire igaz az a kifejezés, hogy a történelem utólag teremtődik meg, a történészek könyveiben, azt, hogy mi történt egy ember vagy egy család életében évtizedekkel ezelőtt, azt semmilyen formában nem lehet újjáteremteni, de elmondani sem, még egy személyes hangú monológban sem, noha az is a történelem része volt. Személyes hangú monológot mondtam, azt mondok én is, s nem emlékiratot írok, az emlékirathoz dokumentumokat kellene felkutatni, korabeli újságcikkeket kellene megkeresnem, kutatóként kellene viselkednem az általam megélt időszakkal, sőt önmagámmal szemben, ezt azonban nem tudom, s nem is akarom megtenni. Másokkal kapcsolatban sem tudtam megtenni, ezért, végső soron azt hiszem, ezért nem lettem történész-irodalomtörténész. A tudások, a világról alkotott tudások egyik legfontosabbikának tartom, ha egy kiemelkedő alkotó korában elmerülve mindent megtudunk arról, ami az alkotó művét meghatározta, s arról, ami a korból a műveikbe belekerült, mégsem vállalkoztam sohasem arra, hogy egy íróról minden lehetséges adatot összegyűjtsek, Németh Lászlóval kapcsolatban sem tettem ezt meg. Végső soron azonban azért nem lettem irodalomtörténész, mert nem gondoltam, hogy egy író munkássága, vagy egy önmagában álló mű csupán társadalmi vonatkozásokból megérthető lenne. Amit az irodalom körül tettem, az nem más, minthogy olvastam, olvastam mindig, kéziratokat, könyveket, szinte folyamatosan olvastam, s gondolkodtam azon, amit olvastam. Ezt fontosabbnak tartom annál, hogy egy korban elmerüljek, miközben mondom, újra mondom, legjobban a nagy történeti összefüggéseket megmutató könyveket szeretem. Nem azért nem lettem irodalomtörténész, mert szerkesztő lettem, szerkesztő azért lettem, mert a mindenkori jelen jobban érdekelt a múltnál. 63
