Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 4. szám - Fodor Katalin: Balázs József tárcanovellái elé
Fodor Katalin Balázs József tárcanovellái elé 1969 júniusában kapta kézhez magyar-történelem szakos diplomáját az ELTE Bölcsészettudományi Karán Balázs József. A friss oklevél átvételekor kimondva- kimondatlanul legtöbbünkben ott bujkáltak a kérdések: hogyan tovább? Mi lesz most, amikor az öt év alatt többé-kevésbé megszokott, sok zökkenővel tarkított, de valamennyire mégis védett, biztos egyetemi polgári létnek vége szakad, most, amikor igazán megkezdődik a felnőttkor. Az álláskeresés, az ezzel összefüggő kisebb-nagyobb kompromisszumok, az egzisztenciális érvényesülés lehetőségeinek latolgatása meghatározta az utolsó félévet, különösen pedig az egyetemtől való elválás heteinek hangulatát. Jóska számára az is kérdésessé vált, hogy az amatőrfilmezést tudja-e folytatni, lesz-e ideje az egyetemi filmklubban tevékenykedni, hiszen elsősorban a filmmel való foglalkozás érdekelte, annak ellenére, hogy több, később mégis a filmgyártás közelébe került társával együtt nem vették fel a filmrendező szakra. Jóska nagyon szeretett - és tudott - tanítani, de a tanári pálya nem igazán vonzotta, s bár alkalmanként nagyon szívesen foglalkozott egy-egy diákkal, tartott magyar- vagy filmmel kapcsolatos órát, az ismeretek átadásának igénye igazán csak élete utolsó szakaszában támadt fel benne nagyon erősen, amikor már ennek megvalósítására sem elegendő ideje, sem ereje nem maradt. 1969-ben, tanulmányai befejezésekor az látszott lényegesnek, hogy „valamilyen állás kell", és e mellett az állás mellett végül majd kiforrjon egy eljövendő életpálya. Az Eötvös Kollégium igazgatója, Tóth Gábor ajánlotta be a BTK Tanulmányi Osztályára, ahol tanulmányi előadóként kezdett dolgozni. Saját bevallása szerint annyira idegen volt tőle ez a hivatalnoki munka, hogy az első pillanattól kezdve csak a menekülés lehetőségét kereste. Számos hajmeresztő történetet mesélt hivatalnoki működéséről, mindegyiknek az volt a lényege, hogy nem látta át, mivel meg sem próbálkozott vele, az órarend készítésének fortélyait, így történhetett meg, hogy sikerült három professzort összehoznia egy időpontban egy tanterembe, aminek persze kínos jelenet lett a vége. A nehéz időszakon csak az segítette át, hogy amikor szusszanásnyi ideje akadt, kihúzta íróasztala fiókját, és az abban elrejtett irodalmi lapokat olvasta... Néhány hónapnyi reménytelen küzdelem után feladta az egyetemi állást, és az először jobbnak tűnő népművelői munkát választva, végül egy újabb hivatalnoki helyzetben találta magát. Természetesen ez is csak fogcsikorgatva ment, a fölösleges, terméketlen, több órányi „helybenüléssel", papírok tologatásával, alá-, fölé- és melléírással, a semmiről szóló értekezletekkel ismét 35
