Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 3. szám - Füzi László: Formák, vonalak…
formálódásának a genezisét, azt, amit az irodalom kapcsán már ismertem, de a képzőművészet kapcsán még csak elképzelni sem tudtam. Láttam és látom azt, ahogy életük a művészethez kötődött és kötődik, ahogy az életükből mindent a művészetnek rendeltek alá, mondom. Hanem a műveik világa mintha különbözött volna, s mintha ma is különbözne egymástól. Benes motívumai a pusztulás emlékeiből nőttek ki, az általa megfigyelt Tisza-part agyagfelülete alól embercsontok kerültek elő, összekötözött kezű-lábú emberek csontjai. Benes alaptémája a pusztulás, Gerle Margit nagy témája az építkezés, az organikus építkezés, formái, a formák kifinomult hajlatai, színei, kerámiáinak a zöldje és a türkize, s most a barnái mélyen összetéveszthe- tetlenné teszik a munkáit. Kovács Orsolya írta róla, alapos megfontoltság után: „A képzeletében élő, állandó változásban lévő formák testi valóságot öltve is a folytonos változást idézik - magát az életet a maga lüktető, pulzáló elevenségével. Agyagból, vízből, tűzből született formák, amelyek kifejezik a vágyakozást a hajdani Egész, iránt, amelyben használati és kultikus tárgy, anyag és formálója, művészet és élet szétválaszthatatlanul eggyé vált. Ebben a világban a teljesség az egyszerűségben válik megfoghatóvá, a dolgok azonosak önmagukkal. Az egyenes a távolodást, a spirális a végtelen körforgást, a vertikális az életet, a horizontális az enyészetet magától értetődően fejezi ki a szimbólumok rendszerében. "* Említettem, ha a két világot, Gerle Margitét és Benes Józsefét összehasonlítjuk, akkor a különbözőségük a szembetűnő, azt azonban nem mondtam még, hogy csak egyetlen pillanatig gondolhatjuk ezt, mert aztán nyilvánvalóvá válik, hogy mindketten ugyanazt mondják, Gerle Margit a megőrzendő természeti világról beszél, míg Benes József a világ pusztulását előrevetítő jelenségekről. A párhuzamokat itt most csupán Gerle Margit világának megértése miatt használom, ezért mondom azt, hogy munkásságuk jellemzője az állandóság és a kísérletezés. Margitnak van egy írása, a biomorph címet viseli, ebben a munkásságához kötődő kifejezéseket gyűjtötte össze (a kezdetet és a legfontosabb kifejezéseket idézem: „pszeudó természet esszencia perforáció térillúzió tárgy belső mozgás", és: „művészet mágia vegetáció", és „körforgás idő szemlélődés"), ebből a szó-listából az előbb említett két kifejezés hiányzik, bár a kutatás talán lefedi a kísérletezés kifejezés tartalmát, valójában azonban szükségünk van ezekre a kifejezésekre ahhoz, hogy a pályájáról beszéljünk, ahogy Benes József esetében is szükség van erre. Segítségükkel érthetjük meg a lényegüket tekintve a kiindulópontjuktól adott, s a legfontosabb összetevőikben változatlan világukon belüli állandó mozgásokat, változásokat, ezek a változások akár lényegesek is lehetnek. Gerle Margit művészetének kiindulópontja az organikus forma, a természeti, növényi világ. Műveivel kapcsolatban a kulcskifejezése a biomorph, ezen a kifejezésen a természet absztrakt, szimbolikus megjelenítését, megfogalmazását, megteremtését érti. Műveivel nem leegyszerűsítően és ideologikusán beszél, hanem sokszoros áttétekkel, az anyaggal, a vonalakkal, a színekkel és a formákkal. Különböző korszakokat látok elkülönülni a munkásságában. Elsőként az organikus formák létrehozása foglalkoztatta, később az általa megteremtett * Kovács Orsolya: Víz vagy tűz, Gerle Margit kerámiáiról, Forrás, 1999, 2. 76. 95
