Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 3. szám - Ágh István: Áll az idő, csupán hű karórám; Messze vagyunk, ha közel is; Alakot ölt (versek)
Ágh István Áll az idő, csupán hű karórám Áll az idő, csupán hű karórám mutatója járja még körútját, jön a délelőtti hajójárat, s kész a balatoni panoráma, s hozzá mintha régi filmfelvételt most ugyanott megismételnének, s a statiszták tömegét is dublőr játssza, s minden hiányzó szereplőt, ahol az én helyem változatlan, mert ha elmentem is itt maradtam. All a nap, a szigligeti fürdő most egyetlen biztos pont a földön, amilyennek szülőm sírját érzem az álltában forgó mindenségben, egymásra sújt a víz és a nyáros, tükrözésük fényében vibrálok, megüdvözül testemben a lélek, s az időelőtti örökélet múltamat jelenné szelídíti, semmi sem új, semmi sem a régi. Közömbös, mit fiatal koromnak népségéről megvetőleg mondtam, miért olyan büszkén, s mint az állat fürdik a mennyei pocsolyában? borzadtam a pucér öregektől, mintha én lennék már visszatetsző, s mennyi kevély kanra járó némbert bámultam, még hozzájuk is értem, persze jólesett, mit elkövettem, a sült keszeg szentgyörgyhegyi fröccsel. A halászsas föntről nézve mit lát? testünk kárpitjába szőjük egymást? mit nézhet a sirály közelebbről ennyi ruhátlan madárijesztőn? 81
