Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 3. szám - Beke József: Archaikus elemek Arany János költői nyelvében

írására is ihlető - Marci bácsit, A vén gulyást így beszélteti: „Hej Nagykőrös híres város...", nem pedig úgy, ahogyan bizonyára Marci bácsi is mondta: „hírős". Valószínűnek látszik, hogy biztos nyelvérzékével átlátta: saját, Nagyszalontáról hozott nyelvkészletétől olyannyira távol áll a körösi beszédmód, hogy maga nem képes pontosan utánozni; másokkal átíratni pedig — mint ahogyan később Móricz Zsigmond tette a Rózsa Sándor-regényekkel - nem akarta. Viszont az is igaz, hogy annak idején a nagykőrösiek meghívására Nagyszalontán írott válaszlevelében ezt olvashatjuk: „nem vagyok oly állapotban, hogy [...] az átköltözéssel és behelyezkedéssel járó - rám nézve tetemes - költséget födözhessem". Az utolsó szóban annak ellenére ezt az ö-s változatot használta tehát, hogy Nagyszalontán szokatlan az ö-zés, és abban az időben az Akadémia is minden ilyen esetben az e-s változatot ajánlotta. Talán gesztust akart tenni a körösieknek? Aligha. Ám az tény, hogy egész költészetében csaknem fele-fele arányban fordul elő a fedez és afódöz változat. (A mai értelmező szótárak a fódöz alakot népiesnek minősítik.)

Arany eljárása ezen a téren azon alapszik, hogy stílusérzéke az egyhangúságtól mindig „a változatosság gyönyörködtet" alapelv felé vitte. Nemcsak verseiben, hanem még levélben is kerülte a magyar nyelvet általában fenyegető „mekegő" hatást, vagyis az egymást követő e-hangzós kifejezéseket. (Nem véletlen az, hogy viszonylag könnyű magyarul egész mondatokat csupa e-hangzós szavakkal alkotni.) A Kőrösre küldött levélben is érvényesül az a törekvés, ami verses műveiben is: ahol a szövegben e-féle hangok (e, é) vannak a közelben, ott lehetőleg a föd, födöz alakot használja: „nem födik el szemeit"; „födözi testével"; „födött helyen"; „menedék födelet keresendő"; „venyigés födelű"; „be lévén födözve"; ahol viszont a környezet úgy kívánja, az e-s változatot alkalmazza: „megőszült fedetlen hajára"; „fedetlen fővel". Ugyané alapelv szerint alkalmazza a jó hangzás szempontja szerint a föl és a fel igekötőt is: „fölfedni"; „fölfedezne"; „fölfedezés", illetve: „felfödözés", „felföldre", „felfödözte"; éppen ezért sem a felfedez, sem afölfödöz nem fordul elő verseiben. Tipikusan ilyen céllal írja a következő szóalakot is, amelyben - ha nem törődne a jó hangzás követelményével - hat e-féle hangzó kerülne egymás mellé, ezért nemcsak az igekötő töri meg az egyhangúságot, hanem úgy alakítja a szót, hogy az végül igazán ö-ző tájszólású lesz:

Végre szavát emelve Zoárd főkapitán

Fölegyenesödék, mint növény a vész után (Csaba-trilógia III. é. 31. vsz.)

Szép „mekegő" példa lehetne ez is, de nem lett:

Ki volt ez? mi volt ez? ördög-e, vagy barát?

Mért fel nem födözte a királynak magát? (Toldi estéje III. é. 42. vsz.)

Láttuk, hogy a „hírős" szóalakban Arany nem követte ugyan barátját, Petőfit, de követte egy „súlyosabban" ö-ző formában, ez pedig a „szőröz". Petőfi pusztai alakja így beszél a lováról:

Szögénylegény szép szörivee szőröztem