Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Sájter Laura: Utódaink emberségéért (A 125 éve született Reményik Sándor tiszteletére készült kötetről)
Sájter Laura Utódaink emberségéért A 125 éve született Reményik Sándor tiszteletére készült kötetről Elődei emberségéből - utódaink emberségéért címmel látott napvilágot az a kötet, amely a százhuszonöt éve született Reményik Sándor tiszteletére 2015. május 28-án rendezett miskolci emlékkonferencia előadásait öleli fel. A konferenciára a miskolci Akadémiai Bizottság székházában került sor, fővédnöke Lezsák Sándor volt. A kötetet Kábán Annamária és Mózes Huba szerkesztette, és a miskolci Bíbor Kiadónál látott napvilágot. A kiadványba a szerkesztők azokat a konferencia-előadásokat szerkesztették, amelyeket a szerzők írott formában is elküldték. Ha végigolvassuk a kötet tanulmányait, Reményik Sándor alakját látjuk, aki a megváltozott történelmi körülmények közötti sorsdilemmák vállalásával, új erdélyi irodalmat teremtő elszántságával, közösségépítő normáinak nemegyszer korszerűtlennek vélt szigorával útmutatóként áll előttünk. Az Elődeim emberségéből és Az ige című Reményik-vers tanúságát megidéző, Mózes Huba jegyezte előszót követően a kötetben hét szerző hét tanulmánya sorakozik. A tanulmányok az elődök emberségétől utódaink emberségéért Reményik szellemében ápolják és örökítik tovább a rájuk bízott lángot. Imre László A szerepvers és az irodalmi utalásrendszer funkciója Reményik Sándor lírájában című tanulmánya Reményik szerepverseiben tetten érhető sajátosságra irányítja a figyelmet: a versben megszólaló lírai én közösségi meghatározottságú szerepvállalására. A lírai én történelmi, irodalmi, bibliai alakok nevében tesz hitet „valamely eszme, politikai gondolat, művészi krédó mellett". Az 1918-ban keletkezett Cassandra, valamint az 1931-es keltezésű Bánk bán utolsó monológja című vers elemzése és szembeállítása meggyőzően bizonyítja azt a poétikai, eszmei, etikai érlelődési folyamatot, amelynek során a költő eljut a pusztulás bizonyosságának víziójától a megbékélés reményéig: „A szörnyűségesen kilátástalan helyzetben (...) a béke és a megbocsátás jegyében remél megoldást". Kábán Annamária Önvizsgálat és megújulás című tanulmánya újabb vonásokkal egészíti ki a Reményik-portrét. Sík Sándort idézve állapítja meg, hogy „Reményik költészetének legbensőbb, legállandóbb élménye (...) a belső harc, (...) a mindig megújuló, diadalaiban is gyötrelmes, de legsötétebb pillanataiban is a magasba mutató küzdelem". Kábán azt a ciklust (Kelj fel és járj) választja elemzése tárgyául, amelynek versei a gyötrődés csiholta önmagára találás ritka költői pillanatait örökítik meg, melyek „az önvizsgálatról, a megújult élet öröméről, a szeretet- ről és a visszatért munkakedvről vallanak". Az elemzések megerősítik és további árnyalatokkal gazdagítják Sík Sándor megállapítását, amely szerint „Reményik lírájának a legjellemzőbb formai tulajdonsága (...) két közönségesen egymást kizárni látszó elemnek, a hangulati és gondolati elemnek teljes egysége". A Jézus által meggyógyított bénával, a halálból feltámasztott Lázárral, továbbá a napfényre jutó vakonddal azonosuló lírai én önkifejezésének elsődleges eszközei az elemzés szerint nem a képek, hanem a retorikai alakzatok (párhuzam, ellentét, ismétlés, halmozás, fokozás, anafora stb.). 110
