Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 2. szám - Sájter Laura: Utódaink emberségéért (A 125 éve született Reményik Sándor tiszteletére készült kötetről)

Kántor Lajos Reményik Sándor - 2015, erdélyi olvasat című tanulmánya „egy új, valós, a 21. században is érvényes Reményik-kép"-et kíván kialakítani, amellyel „visszahozható a valós irodalmi köztudatba a sokat szenvedett költő". A kisebbségi sors minden visszásságát megélő Kántor 2015. évi olvasatában a versek sajátos szelekciója az „erdélyi költő" magyarságának meghatározó elemeire mutat rá, ezek: az otthonmaradás mint érték és szépség (Halotti beszéd a hulló leveleknek), a származást is felülíró hovatartozás-tudat (Petrovics ítél: „A vér: a semmi. A Lélek: a Minden"), az otthonmaradás kedvéért a hazáról való lemondás, de cserében „új magyar lélekre" találás (A torz-szülött), a zászlót nem lengető, halk magyarság (Korszerűtlen versek: Nagy áron), a „testvér-színekkel ékesített" egymás mellett élésben mindhiába reménykedés (Korszerűtlen versek: Egymás mellett soha?).

Lisztóczky László A magyar szó katakombákba visszahúzódó apostolai című, Reményik Sándor-inspirációk Dsida Jenő költészetében alcímű tanulmánya Dsida Jenő lírájának Reményik-inspirációit veszi számba. Nyomon követi a két költő kapcsolatának fontos állomásait, s kidomborítja Reményik hozzájárulását Dsida ars poeticájának megszületéséhez. Pályájának kezdetén Dsida verseiben felbukkan a transzszilván líra minden jellemzője. 1928-ban megjelent Leselkedő magány című kötetében „szakít a kisebbségi sorsvállalás témakörével, s az általános emberiét eredendő titkait kutatja". Reményik hatására viszont e kötet megjelenése után az erdélyi kisebbségi sors és a transzszilván eszmeiség tárgyköre visszanyeri lírájában régi rangját. Az 1933-ban megjelent Nagycsütörtök című kötet címadó versében megalkotja az erdélyi magyarság számkivetettségének, magárahagyottságának, üldözöttségének felejthetetlen képét, amit 1936-ban a Psalmus Hungaricus követ, amely „a legleplezetlenebbül, a legszenvedélyesebben fejezi ki hazája és szülőföldje iránt érzett szeretetét és hűségét". Lisztóczky szerint a mester Reményik boldogan ismeri fel tanítványában saját törekvéseinek folytatóját, kiteljesítőjét.

Márkus Béla Kiválasztás, értékelés, ítélet című tanulmánya a 2007-ben napvilágot látott Kézszorítás című Reményik-kötet második ciklusába rendezett írások, vitacikkek, esszék, bírálatok, a két világháború közötti erdélyi irodalmi problémafelvetések, eszmefuttatások Reményik szemszögéből való körüljárása. A „körüljárás" már-már szétfeszíti a tanulmány kereteit, ugyanis a szerző a Reményik-látószöget konfrontálja a vele szemben megfogalmazott álláspontokkal. A tanulmány részletesen kitér Makkai Sándor Ady-könyve, a Magyar fa sorsa körüli vitára. Részletezi Reményik szerepvállalását a „schisma-pörben", melynek tanulsága, hogy a kisebbségi írókban „a közösség s az érte való irodalom tudata és akarása (...) lobogóbb lánggal ég, mint Magyarországon", ugyanis a kisebbségben „a probléma magja a magyarság megtartása az irodalom által". Reményik a kisebbségi sors vitájából is kiveszi a részét, amit „az erdélyi magyar sors egyik leghűbb vállalójának" tekintett Makkai Sándor repatriálása robbantott ki. Makkai Sándor Nem lehet! tételével (ti. kisebbségi sorsban „nem lehet fejlődésképes nemzeti életet élni, ez pedig az új Európában annyit jelent, hogy nem lehet embernek lenni") szemben Reményik a Lehet, mert kell! axiómává vált álláspontját képviseli.

Mózes Huba Aranymetszés, ismétlés és szövegköziség költőtársakat idéző Reményik Sándor- versekben című tanulmánya Reményik három alkotását helyezi górcső alá. Elemzésében a versek szövegköziségének gazdagságából, az ismétlések hálójából, a bibliai ihletettségű parafrázisokból és az aranymetszés különböző szintjein elhelyezkedő utalásokból fejti meg a versvilág üzenetét. Az Elhullt kék szirom című költemény az első világháború után keletkező erdélyi magyar irodalmat és a bölcsőjét körülálló nagy elődöket, az „És elvérezni egy fonák igén" című vers a költőtárs Juhász Gyulát idézi. A Dsida Jenő halála után keletkezett és kéziratban Dsida özvegyének ajánlott Circumdederunt... című vers sorainak széleskörű utalásrendszere valójában a lírai én válságos lelkiállapotát érzékeltető vallomás.

111