Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Márkus Béla: A „között, a köztesség, a közép” kalauza – Tóth László újabb könyvei
Márkus Béla A „között, a köztesség, a közép" kalauza - Tóth László újabb könyvei (Egy öngyűjtő válaszai) „A célom ezzel a könyvvel ...a vallomás volt - magamról, életemről, pályámról, s arról a korról és világról, melyben életem eddigi (első?) hatvanöt évében éltem, azaz szélesebb értelemben, a 20. század második fele közép-európai történéseiről, viszonyairól, s még szélesebben és áttételesen az egész 20. századról. Tehát elsősorban mégsem én voltam itt érdekes (a magam számára sem), hanem a kor(om), ahogy azt egy bizonyos nézőpontból, egy bizonyos érzékenységgel - mely történetesen az enyém volt - meg lehetett élni" - adja olvasója tudtára 2014-ben kiadott kötete, A szövegember bevezetőjében a szerző. Az Előszó helyett előszava minden filológiai szempontból fontos felvetést megelőz, minden esetleges, ám lényeges kérdésre adatokkal, tényekkel felel. Felvilágosít, hogy a kötet mindenekelőtt a Kocur László készítette hosszú beszélgetésre (ahonnan a cím is ered) és Pécsi Györgyi életútinterjújára épít, de bőven szemezget a négy és fél évtized alatt adott többi, csaknem száz nyilatkozatból is. A cél igazából itt sem, most sem más, mint volt a Kalligram kiadta két korábbi kötete, az Átváltozás avagy az „itt" és az „ott" (2003), illetve az Egy öngyűjtő feljegyzései avagy Eszmék, rögeszmék, toposzok (2009) esetében - azaz A szövegember, alcíme szerint Az elmúlt idő nyomában értelmezhető egy különös, a magyar irodalomban bizonyosan párját ritkító trilógia befejező darabjaként is. Az első rész a költő életművét és annak fogadtatástörténetét szemelvényezte és szemléltette. A vállalkozás jellegére az utószóban Németh Zoltán így mutatott rá: „Nem kis merészség, jó adag pozitív értelemben vett őrület, s még ennél is több mazochizmus szükségeltetik ahhoz, hogy valaki még életében összegyűjtse összes műveit, de nemcsak az összes műveit, hanem annak recepcióját is, kritikákat, esszéket, recenziókat és tanulmányokat. Úgy látszik, Tóth László egy azok közül a szent mazochisták közül, akik saját szövegben-létüket a legalaposabb teljességként élik meg, akik számára az írás és gyűjtés, írás és folyamatos önellenőrzés napi program és feladat." A középső rész most, a harmadik viszonylatában nem annyira a kritikusok méltatta családtörténeti háttér aprólékos rajzolatával tűnik ki és tölti be a szerepét, mint inkább azokkal az „elegyes" írásokkal, elmélkedésekkel, félhangos töprengésekkel, kis értekezésekkel, feljegyzésekkel és felelgetésekkel, amelyek segítik megérteni, bizonyítani és árnyalni A szövegember némely tételét, állítását és felvetését. A szerző által futamoknak nevezett feljegyzések a trilógia utolsó darabjában érvényesülnek igazán, az összhangzat pótolhatatlan részei. Amit az interjú szűk keretei között csak érinteni, futtában említeni lehet, azt fejtegetheti, magyarázhatja, ahhoz többször visszatérhet a feljegyzésekben. A szövegember beszélgetései, a műfaj és a kérdező, nem pedig a kérdezett természetéből fakadóan vallomásosak, egyszer-kétszer azonban, főleg a családtörténet legtitkosabb fejezete, az anya-fiú viszony tekintetében nagyon is érzékelhető, hogy Tóth Lászlónak nincs 92
