Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 2. szám - Márkus Béla: A „között, a köztesség, a közép” kalauza – Tóth László újabb könyvei

ínyére a vallomástevés. A nyílt feltárulkozás nem egyéniségjegye. Az álnév, amit korábban talált magának, s amit egyebek mellett most is használ, az Alter Egon köthető ugyan egy alakmáshoz is, ám alighanem a változatosságot, a vagylagosságot fedi inkább, az alternatív lehetőségek, az égők egyikét. Hogy a sűrűn hangoztatott önazonosság-kereséssel függ-e össze, azért kétséges, mert kamaszkorától kezdve - s ezt a sors nagy kegyének érzi - sok mindenbe „beleszagolt", a tehénpásztorkodástól kezdve az aratásig, cséplésig, a földmérésen és az útépítésen át a sörgyári molnár munkájáig, de volt pincér és raktáros is. A változatosság, vagy ahogy egy helyen nevezi, a kentaur-lét meghatározta a műfajok művelésében, és meg a magatartása szerint, felfogása alapján betöltött pozícióiban, továbbá az irodalom, vagy általában a művelődés, a kultúra területén játszott szerepeiben is. Kedvenc példája, nagy élvezettel meséli el, hogy az 1990-es évek elején, derekán négyöt helyen dolgozott egyszerre. Az egyik helyen kiadóigazgató volt, a másikon hetilapfőszerkesztő, a harmadikon egy kulturális-közéleti szemle rovatvezetője, a negyediken egy vidéki irodalmi folyóirat főmunkatársa, az ötödiken egy határon túli irodalmi lap budapesti összekötője. A vállalások merészsége, egyszersmind eredménye egy-két cím alapján mutatkozik meg igazán: a Széphalom Könyvműhely vezetőjének, Monostori Imre mellett az Új Forrás rovatvezetőjének, majd főszerkesztő-helyettesének lenni, megalapítani az Ister Kiadót és a kisebbségtudományi folyóiratot, a Regiót, dolgozni a Pesti Kalligram ügyvezetőjeként - s a végén kijelenteni: munkásságában legalább olyan fontos hely illeti meg a folyóirat- és könyvszerkesztői munkáit, mint a verseit vagy egyéb írásait. A mások műveinek megbecsüléséről éppúgy árulkodik ez, mint önnön szerteágazó érdeklődéséről, olthatatlan kultúrszomjáról. És akkor még nem esett számításba a különböző szakmai és társadalmi szervezetekben, egyesületekben végzett munka, a bizottsági, kuratóriumi feladatok sora. Mindezt alázattal csinálta és viselte. „Én csavar voltam mindenütt, s ennél a csavar-létnél sohasem vágytam többre" - nyilatkozta valahol, testhezállónak tartva a beosztotti létet, s utálni ugyanakkor főszerkesztőnek, igazgatónak, elnöknek lenni.

Integráló alkatnak hiszi magát, olyannak, aki mindig is igyekezett „középen" maradni. Csakhogy voltak idők, a hetvenes évek derekától úgy egy évtized, amikor - mint mondja - „a közép is bizonyos szempontból szélnek tűnt”, s ami rosszabb: „a közepes érték számára a valódi érték szélsőségesnek". De a „középen-létezés" mellett tett hitet, mégpedig erős meggyőződéssel később is, állítván, a különböző „esztétikák, nemzedékek, pártok között" legbelső nyugalma, békéje érdekében „mindenkor egy értékközpontú és sohasem érdekközpontú szemléletre, munkára, feladatvállalásra" törekedett, noha jól tudta, óhatatlanul vállalni kell az ezzel együtt járó „magányosságot és egyéb hátrányokat is". „Mindig is független alkotónak álmodtam magam" - az előtt a Pécsi Györgyi előtt vall így, aki magányos alkotónak, „szellemi partizánnak" látja, s feltételezi róla, hogy a kezdetektől törekedett a magyar irodalom népi és urbánus „hasadtságának" fölszámolására. Könyve egyik kis fejezetében, a Márk evangélistát idéző Mint egyszemélyes légió ban azt állítja, őt igazából sem a népi, sem az urbánus nem érdekli, „mint »népi« vagy »urbánus«", mert ha valamit értékesnek talál, nem nézi, „honnan, mely oldalról van". Amit Tóth László ezzel kapcsolatban pályája alakulásának meghatározó világképi elemeiről s poétikai jellegéről mond, világos és igaz beszéd, de éppen mert az életmű magvához kapcsolódik, érdemes árnyalni, s itt-ott tán még igazítani is rajta. Legújabb kötete, egy sorozat nyitányaként megjelent Határsértők - alcíme szerint: Önarckép - másokban 1. - erre talán az eddigi könyveinél is több esélyt kínál.

A kentaur-léttel összefüggésben játékosan kérdezi, keserűen mondja-e vagy vidáman, hogy a költők közt talán nem a legrosszabb művelődés- és színháztörténész, a művelődés- és színháztörténészek között pedig nem is olyan csapnivaló költő, s mégse tartozik igazából „egyetlen istállóhoz sem", íróként sem, de a történészek sem vették be a maguk

93