Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 2. szám - Borsodi L. László: Baka István költői testamentumának záradéka és poétikája irányváltásának részdokumentuma
beteljesítésére képes, a halál felől a létre nyitott magatartással19 összefüggő teremtő-alkotó gesztusként, a hagyománnyal való újabb párbeszéd kezdeményezéseként születnek meg az Új versek című ciklus költeményei.20 Az Ady és Rilke verseskötetének címét idéző cikluscím darabjai esztétikai-poétikai értelemben azért új versek, mert feltűnő vonás bennük a groteszk szójáték és hangszimbolika alkalmazása, a halál motívumának újabb jelentéslehetőségei, a nemzeti identitást érintő kérdések helyett a nemzet problémáival mint a társadalom ügyeivel való számvetés. Az anapesztusoktól és az ütemhangsúlyos ritmustól egyaránt zengő Március az Esős tavaszhoz hasonlóan ellentmond a költői konvenciónak, hiszen a tavasz valójában esős ősz, nem a megújulás, nem az újjászületés évszaka: „Borul, kiderül, de oly égi közönnyel, / a szürke, a kék ugyanazt / nedvedzi''.21 Mintha a tavasz venné át a részvéttelen Isten helyét, száműzve az angyalt is ebből a világból: „A menny is, akárcsak a pléhkuka, fénylik, - / esik, nem esik, csupa fém- / csillám a világ: a metáll, ami kéklik / s zöldell, nem a fű, nem a fény." A tárgyiasult-elidegenedett táj nem köthető az emberhez, hatalma ugyanakkor emberellenes erőként jelenik meg. A „fém- / csillám" kettétörése pedig poétikailag is érzékelteti a fémtörés érdes, szúrós, vágó, tehát veszélyes felületét.22 A verset újraindító harmadik szakasz véglegesíti ezt az állapotot: „Borul, kiderül, de oly égi közönnyel: / a szürke, a kék ugyanaz." Eddig a táj részét képező beszélőnek itt nyilvánvalóbbá válik a jelenléte, és az is egyértelműsödik, hogy a táj nem önmagáért való látvány, hanem a beszélő sorsának, haláltudatának a kifejezője („talán siratónk a tavasz?”), egyben önértelmezésként, a vers nyelviségére vonatkozó önreflexióként is felfogható: „Zord március ez: a virága a sárból 1 nyílt - bár lila, sárga, fehér / de fellege, lengve, akárha a fátyol, / gyászával a nyárig elér." Az „ez" mutató névmás nemcsak az évszakra utal, hanem magára a versre. A fátyol-felleg metaforával együtt visszautal az első és a harmadik szakasz „Borul, kide19 A Yorick visszatér és az Új versek között elhelyezkedő Philoktétész című ciklus is a nemlét verseit tartalmazza. A költemények beszélői a nemlétre készülődnek, az idővel, a verssel való szembenézésre - erre készteti őket a teljesség megragadásának lehetetlensége. 20 Baka István élete utolsó esztendejében, 1995-ben szerkesztette kötetbe teljesnek tekintett poétai- poétikai testamentumát, a Tájkép fohásszal című könyvet. A kötet végén olvasható szerkesztői jegyzet szerint Baka „összegyűjtött versei számítógépbe gépelésével a Csak a szavak című versig jutott el, a további munkát súlyosbodó betegsége lehetetlenné tette. A tervezett kötet tartalomjegyzékét azonban előre kinyomtatta, és kézzel a jegyzék végére írta utolsó verse (Üzenet Új-Huligániából) címét." (Csordás Gábor: A szerkesztő jegyzete, 327.) így a kötet anyagának összeállítását a költő özvegye fejezte be, de ismert a szerzői szándék, melyek azok a versek, amelyeknek a Csak a szavak után még helyük van a könyvben. Eszerint Baka az utolsó, az Új versek című ciklust alkotó verseknek a Március, a Tavaszvég, a Toldi és az Üzenet Új-Huligániából című költeményeket tekintette. Csordás Gábor azonban két olyan verset is felvett a kötetbe, amelyek a költő által elkészített tartalomjegyzékben nem szerepelnek. Mindkettőt, a Sellő-szonettet és a Rapszódiát az Új versek című ciklus elején helyezte el. Azzal azonban, hogy a ciklus értelmezésében nem kap helyet a Rapszódia és a Sellő-szonett, azt a tartalomjegyzékből kiolvasható szerzői szándékot követem, amely szerint ezek a versek nem részei a Baka által újrarendezett és lezárt poétikának. Ezt az elképzelést támasztja alá Bombitz Attila szerkesztői gesztusa és okfejtése is, aki a Baka István művei életműsorozat 2003-ban megjelent Versek című kötete, valamint 2016-ban a Kalligiram Kiadónál napvilágot látott Összegyűjtött versek alapjának szintén a Jelenkor Kiadónál 1996-ban megjelent Tájkép fohásszal című kötetet tekinti. Bombitz ugyanis a költő halála után előkerült Rapszódia és a kötetben meg nem jelent Sellő-szonett című verseket nem az Új versek című ciklusban, hanem a Függelékben szerepelteti, és ő is azzal érvel, hogy ez felel meg a Tájkép fohásszal szerzői elképzelésének, amely a kötetet kompakt, zárt egésznek (Vö. Bombitz Attila: Sztyepan Pehotnij feltámadása, 53.), megbonthatatlan, autonóm poétikai világnak kívánja láttatni. 21 Baka István tavaszverseinek sajátosságáról 1. Szigeti Lajos Sándor: „Tűzbe vetett evangélium", 72. 22 A vers „locus terriblise az egyetemest a személyes szférába látszik átjátszani". In: Fried István: Baka István „Számadása", 162. 86
