Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 12. szám - Szabó Gábor: Bevezetés egy családregénybe: identitás alkotása (Nádas Péter: Világló részletek)
emlékezésművészetének kifinomult ógörög technikáit idézi, s azokat a szellemi versengéseket, melyek során a jelöltnek az elmében felépített óriási memóriapalota távoli helyiségei közt kellett megtalálni a legrövidebb átjárásokat. Az emlékalakzatok elraktározásának ez a térbeli gyakorlata tulajdonképpen lehetővé tette a memóriapalota bármely helyiségének bármely, akár a legtávolabb eső „szobával" történő villámgyors összekapcsolását. Hasonló elven működik a nádasi memóriatár is, ahol egy-egy fogalmi emléknyom újabb és újabb távoli emlékeket von magához, s az „emlékszobák" közt történő szédítő cikázás, vagy éppen lassú séta eredményeképp végül kirajzolódik az emlékezés terének topográfiája. De nem csak a nyelv, a fogalmi gondolkodás kibillentése az, ami az emlékezés topikáját formálja. Az elbeszélő számára a nyelvhasználat mellett legalább ennyire fontos szerepet töltenek be a megismerést illetően az ízek, illatok, szagok is, amelyek szintén az emlékezés sarokpontjaiként hívják elő és kapcsolják össze az emlékfoltokat, rendezik az emlékezés topográfiáját, asszociációs rendjét. A por szaga az ostromlott városban, a hullák illata, a gyermekkori selyemcukor íze, a nyilvános WC-k bűze, testszagok, kipárolgások és egyéb érzéki benyomások analízise mind a megismerést, az emlékezést, a dolgok elrendezését segíti elő. Ezek a hangsúlyosan nem optikai létviszonyulások - ahogy már a Párhuzamos történetekben is - háttérbe szorítják a „látás" szervi funkcióját, ami a nyugati metafizikában Platón óta a racionális megismerés domináns metaforájaként működik. Nádas emlékezője a testén, az érzékszerveken keresztül próbálja korrigálni, pontosítani és teljesebbé tenni a látással, a fogalmi megértéssel hozzáférhetetlen jelenségvilágot. A Világló részletek emlékezéstechnikája ezen a ponton egyértelműen a prousti módszert követi, hiszen Az eltűnt idő nyomában emlékfolyamát szintén a hallás, a szaglás, az ízlelés és a tapintás benyomásai szervezik elsősorban. Az emlékezet archívumát mindemellett a belső rímek, párhuzamok, asszonáncok, ellentételezések finoman szerkesztett ritmusa is szabályozza. A jelenetek, események, emlékképek áradása ebben az összhangzattanban egymással dialogizáló szólamokká áll össze, amelyek kölcsönösen értelmezik, magyarázzák egymást, összefüggő viszonyrendben láttatva a személyes és a kollektív történelem mélyszerkezetét. Csak néhány példa. A kisfiú megvádolása a francia rokon kislánnyal történő erőszakoskodással így a háttérben zajló koncepciós perek történelmi kulisszájára rímel, az úri házaknál szolgáló mosónők feladatainak részletes leírása a foltok, testnedvek, árulkodó nyomok eltüntetésének részletekbe menő leírásával a memoár pszichoanalitikus látásmódjának és módszerének metaforikus ismétléseként olvasódik (VR/I. 602-604.), amiképp a képtöredékek, szakadozott képfoszlányok előhívásának, rekonstrukciójának fényképészeti módszerét ismertető rész szintén a mű emlékezésmechanizmusának kicsinyítő tükre, belső ismétlése. Ennek egyik mondata akár az emlékező narratívát esztétikai formába kényszerítő szerző önvallomásaként jellemezheti a Világló részleteket: „Kicsit mindig szépítettem az arcvonásokon, hogy a hátramaradottaknak kellemes legyen, de azért úgy, hogy a képből kihámozható karakter realitása se vesszen el." (VR/I. 76.) De egymásra rímel a szülők párhuzamos bukástörténete, illetve az elbeszélő testi betegségeinek és nyelvi-hermeneutikai zavarainak motívumsora is, a nyilas és a kommunista hatalom elvileg különálló történelmi terei közt pedig a verőlegények rendszereken átívelő azonossága teremt jelzett módon kapcsolatot (VR/II. 92.). Az így felépülő emlékezettár egyszerre demonstrálja, analizálja, problematizálja a maga működését, és jellemzi ehhez való viszonyát, miközben döbbenetes erejű olvasókönyvként tárja elő a kelet-európai történelem közel- és félmúltjának kollektív és személyes traumáit. E tekintetben - amennyiben tehát nemzeti, történelmi önismeretünk, kelet-európaiságunk elképesztően gazdagon rétegzett archívumának tekintjük - a Világló részletek inkább látható az 1986-os Esterházy-mű, a Bevezetés a szépirodalomba párdarabjának, mint az ugyanazon évben megjelent, s az Esterházy-kötettel reflexszerűen együtt emlegetett Emlékiratok 120
