Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 12. szám - „Mindig megtaláltak a feladatok” (Nemes László Norberttel Kriskó János beszélget)
- Emlékszem gyermekkoromból a Botka Valéria-Csányi László karnagykettősre a gyermekkórus élén. Alapszabály, hogy ebben az életkorban mindkét nemből legyen vezetője a kórusnak?- Az egy érdekes felállás volt. Volt olyan is, hogy egy férfi, két nő, és olyan is, hogy nem házaspár állt a kórus élén. Én magam is egy női karnaggyal, Thész Gabriellával együtt, illetve mellette dolgoztam a gyermekkórusnál. Azt hiszem, az a lényeg, hogy a gyermekkórust vezető karnagyok harmóniában tudjanak dolgozni egymással.- Önöknek sikerült?- Sikerült. Nagyon jó kollégák voltunk, és nagyon jó barátok is. Mindketten képesek voltunk kompromisszumokat kötni, hogy minél jobb legyen a kórus, hogy minél sikeresebb legyen az együttes. Nem feltétlenül könnyű mindenkivel együtt dolgozni, de nekünk abszolút közösek voltak a céljaink, mind művészi, mind emberi, mind pedagógiai értelemben. Úgy alakítottuk a munkakapcsolatunkat, hogy mindig harmonikus legyen, és mindig segítsük egymást, odafigyeljünk a másikra. Nagyon jó munkakapcsolat volt közöttünk, és mindazokkal, akikkel még együtt dolgoztunk. Volt egy kiváló zongorakísérőnk, Novák Anikó, egy kiváló betanító karnagyunk, Barabás Edina, akikkel én továbbra is együtt dolgozom itt az intézetben, illetve az intézet partneriskoláiban.- Azért vált meg a gyermekkórustól, mert kinevezték a Kodály Intézet élére?- Nem. Még bőven a gyermekkórusnál dolgoztam, amikor megpályáztam az igazgatói pozíciót. Dolgozni is úgy kezdtem az intézetben, hogy még tartott a gyermekkórusi megbízatásom. Aztán hamar kiderült, hogy lehetetlen ezt a két feladatot összeegyeztetni, hiszen az intézetben adódó egyre több munka miatt egyre több időt kellett Kecskeméten töltenem.- Ráadásul ekkorra már tanszékvezető is lett a Zeneakadémián.- Valóban, párhuzamosan a Zeneakadémián is nagyon sok feladatom volt. Harmonizálásra szorultak a dolgaim, de végül nem volt elég a harmonizáció, vissza kellett venni a munka mennyiségéből. Eljöttem a gyerekkórustól, maradt a Zeneakadémia és a Kodály Intézet. Kórus nélkül maradtam, de nem bántam, mert fontos volt, hogy a két megmaradt munkára koncentráljak minden erőmmel.- Figyelve Erdei Péter és az ön kapcsolatát, a kívülálló szemével is jól látszik, hogy nagyon sok az érintkezési felület a pályájukban. Erdei Péter volt a főtárgytanára a Zeneakadémián, együtt dolgoznak az akkor még Erdei Péter vezette Kodály Intézetben, aztán az igazgatóváltás idején nyílt titok volt, hogy Erdei tanár úr önt szerette volna utódának. És az Erdei Péter által újraindított, Párkai-féle Liszt Ferenc Kamarakórust is ön „örökölte" meg, amikor Erdei Péter személyes okok miatt már nem vállalhatott fővároshoz kötődő munkát. Mintha egy teljes „vagyonátadás" zajlott volna le önök között.- Ez számomra nagyon megtisztelő. A mi kapcsolatunk a Zeneakadémia első évétől kezdve nagyon közeli zenei és emberi kapcsolat. Nagyon sokat tanultam Pétertől, és igen, azt hiszem, mindig is kedves tanítványa voltam. Ezt éreztem 18 éves korom óta. És amikor már nem voltam a tanítványa, akkor is mindent tudott rólam. Amíg Kanadában éltem, is rendszeresen beszéltünk telefonon, amikor hazajöttem, akkor természetesen meglátogattam, tehát Péter mindent tud az én életemről és életutamról. Mivel tényleg nagyon jól ismeri a zenei kvalitásaimat és a munkabírásomat, ezért kerülhettem szóba, amikor ő a Kodály Intézet éléről nyugdíjba ment, illetve akkor is, amikor a csodálatos kórusa élére szeretett volna utódot. 90
