Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 12. szám - „Mindig megtaláltak a feladatok” (Nemes László Norberttel Kriskó János beszélget)
professzionális kórusban is énekeltem, és mindez nagyon fontos részévé vált az én zenésszé válásomnak. Egy évre mentem el, de jól éreztem magam, és olyan lehetőségek adódtak, ami miatt úgy döntöttem, hogy maradok még egy ideig, és végül ott fejeztem be a doktori tanulmányaimat is. Közben nagyon sokat vezényeltem, sokat énekeltem, és kurzusokra jártam folyamatosan Kanadában is, Európában is. És tanultam. Éreztem, hogy ezek az évek most erről kell, hogy szóljanak.- Ezekben a ráadásévekben már elő tudta teremteni a kinn tartózkodása anyagi feltételeit?- Igen. Az első év nagyon nehéz volt. A University of Alberta ösztöndíjat ajánlott és tanársegédi munkát, de ugyanúgy, ahogy nagyon sokan abban az időben, én is kaptam a Soros Alapítványtól is ösztöndíjat. Dolgoznom kellett, tehát nem volt egyszerű, de aztán egy idő után ez egyre könnyebb lett. Egyre több feladatot kaptam, egyre több ösztöndíjat kaptam, az utolsó két évben már teljesen a saját lábamon álltam. És akkor adódott egy lehetőség: jött egy telefonhívás, hogy nem jönnék-e haza.- Komoly ajánlatnak kellett lennie, hogy igent mondjon rá.- Komoly ajánlat volt: a Magyar Rádió Gyermekkórusához hívott Thész Gabriella, a kórus akkori művészeti vezetője. Azonnal láttam, hogy ez egy jó alkalom a hazatérésre. Párhuzamosan tanítottam a Kodály Intézetben, és elkezdtem a munkát a gyermekkórussal is. Azt hittem kezdetben, hogy nagyon könnyű dolgom lesz, de hamar rájöttem arra, hogy korántsem lesz egyszerű. Valójában senki nem készített fel arra, hogy gyermekkórussal dolgozzam. Tanulmányaink során mindig egyetemi kórust vezényeltünk, mindig felnőtt énekkarokkal dolgoztunk, ez pedig egészen másféle műfaj volt. A legfontosabb különbség a korábbi évek munkatapasztalata és a gyermekkórussal végzett munkatapasztalat között az volt, hogy rájöttem: a gyerekekkel folytatott munka során az embernek tanárrá kell válnia. Meg kell tanulni azt, hogyan lehet a legtöbbet kihozni a gyermekből.- A fejlődés-lélektani ismeretek hiányára gondol?- Nagyon sokat kellett olvasni, de főleg lesni kellett a tapasztalt kollégák munkáját és azt, hogy ők hogyan bánnak a gyerekekkel. Hogyan kommunikálnak velük, és mit várnak el tőlük. És amikor az ember rájön, hogy valójában mindent el lehet várni tőlük, és mindent el lehet érni velük, az nagy fordulópont. Mert a gyerekek fantasztikusak. Minden lehetőség bennük rejlik, és csak rajtunk áll, hogy mit hozunk ki ebből a rengetegféle lehetőségből. Nyitottak, érdeklődőek, nagyon jól terhelhetők, gyorsak, és szeretik a fegyelmet, szeretik a munkát, szeretik, ha komoly feladatokkal bízzák meg őket. Ha bíznak bennük, és ha érzik, hogy segítik őket abban, hogy egyre jobbak legyenek, egyik napról a másikra, egyik évről a másikra. Úgyhogy ez egy nagyon szép időszaka volt az életemnek. Arra is rájöttem, hogy nem szigorú tanár bácsinak kell lennem, hanem egyszerűen szeretni kell őket, segíteni kell őket, és ha érzik, hogy szeretve vannak, akkor mindent megtesznek azért, hogy kifejezzék az elismerésüket vagy a viszontszeretetüket. A szeretetre épülő pedagógia - ez az, amit megtanultam a gyermekkórusban. Nagyon szerettem velük dolgozni - de ez egy hosszú folyamat volt, nem ment egyik percről a másikra, évekig tartott. Végig kellett járni a lépcsőfokokat, voltak küzdelmes percek, és volt olyan is, amikor semmi nem sikerült, de amikor az ember megérzi, hogy mit kell csinálni, hogyan kell velük dolgozni, akkor csodálatos dolgok születnek. Nagyon szép 12 év volt az életemből, amit velük töltöttem. Valószínű, hogy azért, mert képes voltam tanárrá válni, figyeltek fel rám és arra, hogy feltehetően a pedagógia és a tanárképzés területén lenne a helyem. Ennek köszönhetően kerültem a Zeneakadémiára, tanárnak. 89
