Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 12. szám - „Mindig megtaláltak a feladatok” (Nemes László Norberttel Kriskó János beszélget)
- Nem okozott törést, hogy várost kellett váltania kamaszkorában?- Egyáltalán nem. Kifejezetten vágytam a Kodály Iskolába, ahol nagyon befogadó közösséggel találkoztam. Sikeresnek bizonyult az iskolaváltás, és ez adta a lehetőséget arra, hogy ének-zene tagozatos gimnáziumban folytassam a tanulmányaimat. Valójában nem készültem zenei pályára, de a zene mindig kétségtelenül nagyon fontos volt az életemben, ráadásul nagyon érdekelt is, és az iskola nyújtotta zenei környezet olyan inspiráló helyszín volt, ami fontos részévé vált az életemnek. Aztán egészen véletlenül - megint csak az élet adta - Kiss Katalin lett a gimnáziumi énekzene tanárom, aki Fuchs Ferenchez hasonlóan szintén rendkívüli muzsikus, és nagyon inspiráló zenetanár. Nemcsak én, hanem az egész osztályunk is lelkesedéssel fogadta az ének-zene óráit. És ő volt az, aki egyszer csak megkérdezte, hogy nem akarok-e zenei pályára menni. Ekkor indultam el tudatosan ebbe az irányba, ettől fogva már én is erősen akartam.- Kiss Katalinon múlott, hogy nem hangszeres zenész lett? Fuchs Ferencnél tudtommal zongorázni tanult.- Valóban, zongorát tanultam Kalocsán, és később Kecskeméten is. Kiss Katalin mint karnagy nyűgözött le, és inspirált arra, hogy esetleg ebbe az irányba menjek tovább. Természetesnek tűnt, hogy ő készített fel engem a Zeneakadémiára annak idején, ahol aztán sikeres felvételi vizsgát tettem.- Olyan egyetemet, ahol nem művészeti képzés folyik, meg sem jelölt?- A szüleim ragaszkodtak ahhoz, hogy az ELTE-re is beadjam a jelentkezést, de mire sor került a felvételi vizsgára, addigra már tudtuk, hogy felvettek a Zeneakadémiára. így aztán már el sem mentem a felvételi vizsga összes fordulójára.- Kik voltak a meghatározó tanárai az akadémián?- A főtárgytanárom Erdei Péter volt, rajta kívül tanított még Kistétényi Melinda szolfézsra, a közelmúltban elhunyt Legányné Hegyi Erzsébet volt a zeneelmélet-tanárom, énekeltem a Liszt Ferenc Kamarakórusban Párkai István irányítása alatt. Nagyon szívesen emlékszem vissza a zenetörténet-órákra Kovács Sándorral, a magyarzenetör- ténet-órákra Batta Andrással, de az énektanárommal, a zongoratanárommal is nagyon meghatározó, közeli kapcsolatba kerültem. Csodálatos öt év volt a Zeneakadémia. Minden, amit a zenéről tudok, és ahogyan a zenéről gondolkodom, gyakorlatilag a zeneakadémiai évek alatt alakult ki. A Zeneakadémiára járni tényleg egészen különleges dolog. Olyan művészek vettek minket körül, akik nemcsak zeneileg, de pedagógiai értelemben is meghatározóak voltak, fontos dolgokat tanítottak meg nekünk. Esténként ott ültünk a nagyszerű koncerteken, ingyen járhattunk az Operaházba is. Fontos évek voltak ezek, és bárhova megyek a nagyvilágban, tudom, hogy az a kincs, aminek a birtokába kerülhettem, azáltal, hogy ilyen mesterek mellett tanulhattam, meghatározza azt, hogy hol helyezkedem el a zenei vagy a zenepedagógiai ranglétrán. Nagyon büszke vagyok arra, hogy itt nőttem fel, és tudom, hogy a magyar zeneoktatás adta lehetőségek nélkül soha nem jutottam volna el oda, ahol most tartok. Nem gondolom magamról, hogy különleges ember vagy különleges képességekkel rendelkező muzsikus lennék, egyszerűen csak jól megtanítottak a szakmára. Mindig is nyitott szemmel jártam a világban, és ahol tanulni lehetett, ott én tanultam, ahova el lehetett menni, oda elmentem. Mindig jobb akartam lenni, és mindig nyitott voltam az újdonságokra, és a magam számára is bizonyítottam, hogy szorgalommal, igyekezettel nagyon sok mindent el lehet érni. 87
