Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 12. szám - Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja
őszi idő volt, mára meg egyszerre tél lett. Hogyan bízzon az ember a meteorológusokban, amikor plusz Celsiusokat jósoltak egész hétre!?- Azok nem tudósok - felelte Winter úr, s meglegyintette a vén deres hátát a gyeplővel. - Csak mímelik a tudományt. Mint a papok: olyan áruval kereskednek, amit maguk sem ismernek. Anyai nagyszüleim tanyán éltek, emlékszem, öregapám minden este meg tudta mondani, másnap milyen idő lesz, esik-e vagy nem, sütni fog a nap, vagy borult lesz. Naplementekor kiállt a tanya végébe, és megnézte az ég alját. Oda volt írva minden. Csak tudni kellett elolvasni. Ha vörös volt az ég alja, szél volt várható. Ha éjszaka udvara lett a Holdnak, eső. Vagy ha a kéményből hirtelen lecsapott a füst, csakhamar elromlott az idő. A tornyos, szürke felhők alatt fehér fellegek futottak, jégeső közelgett. Vagy amikor nagy melegben hirtelen hideg szél lett. De ha a tücsök éjszaka sokat cirpelt, a Nap felkeltekor tiszta volt, reggelre nagy harmat hullott, száraz, meleg napra számíthattunk. Azt is tudta, hogy ha a vakond ősszel magasat túr, kemény lesz a tél. Nem volt szüksége könyvekre meg szikratávíróra. Mer' most így megy, egymásnak megjelentgetik az állomásokra, itt meg itt ilyen és ilyen idő van, erről vagy arról fúj a szél, ennyi meg ennyi csomóval. Mégsem találják el a másnapit. Azt tudják a meteorológus urak, hogy százötven kilométerre tőlük esik-e vagy fúj, de hogy az állomásuk fölött másnap sütni fog-e a Nap, azt nem. Megtarthatták volna a nagyapám módszerét, olcsóbb is volt, hatásosabb is. Testével kissé Marcell felé billent.- Már megbocsásson, a papok miatt. Marcell összehúzta magán a kabátot, és a ló farát bámulta maga előtt, ahogy a lassú ügetésben ritmikusan meg-megrándultak rajta az izmok.- Mit bocsássák meg?- Tudom, hogy ők nevelték fel.- A papok? Nem, a kármeliták, meg László atya a plébániáról. De nem a papok. Különben meg teljesen igaza van - tette hozzá.- Az a László atya, a Szentháromság téri plébániáról?- Az. Tavaly volt kilencven. Még mindig maga hordja be a tüzelőjét az udvarról.- Hát ezt nem tudtam, tényleg. Hogy László atya nevelte.- Nem ő. O is. De jobbára a nővérek, a szemközti zárdában.- Igaz, akkor még nem volt árvaház.- Kiskoromban, a vasárnapi mise után Johanna nővér mindig átkísért a plébániára. Kaptam az atyától mézes kenyeret vagy süteményt. Egyszer megkérdeztem tőle, tudja-e, hogy néz ki az Úristen. Azt felelte, nem, mert azt senki sem tudhatja. De miért, faggattam, miért jó ez az Úrnak, hogy senki sem ismerheti? Mi haszna van belőle? Ha az emberek ismernék őt, mondta nekem, nem foglalkoznának vele annyit. Vagyis még annyit sem. Az emberek ráunnak arra, amit megismernek. Ellenben tartanak az ismeretlentől. Félik, de kutatják is. Isten maga a titok. Gondolj rá úgy, magyarázta, mint egy rejtélyre. Amit meg akarsz fejteni, amin életed végéig törheted a fejed. Mint egy találós kérdés, amit még senki nem fejtett meg. Azt hiszem, ezért nem lett belőlem pap. Nem elégedtem volna meg azzal, hogy szolgálom az Urat, folyton a nyomában jártam volna. Hogy megfejtsem. Márpedig az Istennek hűséges szolgákra van szüksége, nem 24
