Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 12. szám - Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja
- Elnézést főnök, lehet, hogy mi nem látjuk értelmét, de kétségtelen, hogy nagyon is meg van komponálva az eset. Nem lehet, hogy mégis valami üzenet?- Üzenet? De kinek?- Azt nem tudom.- Bosszú? - dünnyögte közbe Winter úr. - Egy kurvapecér meghal egy kurvával az oldalán. Ahogy élt, úgy halt meg.- Akkor ez egy nagyon hideg fejjel elkövetett bosszú - ingatta a fejét Milorád. - Nem első felindulásból tette, aki tette. Az inasról nincs hír? Winter úr megrázta a fejét.- Nincs. Utánanézettünk a hódsági csendőrséggel. Mer' hogy oda való, Kormányos Stefánnak hívják, sok éve szolgált Falcione Áron házában, egyedülálló. Sem a szüleinél, sem más rokonánál nem jelentkezett. A hétvégén nem volt szabadnapja, tehát a villában kellett tartózkodnia, amikor a gyilkosság történt. Megvan a személy leírása: feje tetején erősen kopaszodó, kissé elálló fülű, himlőhelyes arcú, negyvenkét éves férfi.- Nyilvánvalóan köze lehet a gazdája halálához, másként mi a fenéért bújna el? Merde ez az egész! A parancsnokhelyettes nyújtózott egyet, majd felállt a székéről.- Na, menjenek, dolgozzák meg azt a svábot! Hátha okosabbak leszünk. Majd megborzongott, a sárga cserépkályhához lépett, és tenyerével tapogatni kezdte.- Mihály, mi az isten van ezzel a kályhával?! Megfagyok itt bent. Daj bre, csinálj vele valamit! Miközben Winter úrral felszedelőzködtek a főnöki asztaltól, Mihály sietett be, és magyarázkodni kezdett.- Rossz a síp, főnök, nincs huzata, ki kellett volna pucoltatni az ősszel...- Hát és? Kinek a dolga lett volna, mi...? Ahogy kifelé vonultak, a saját irodájuk felé, még hallották a hivatalnokszolga fejére hulló szidalmakat. Egy órába telt, mire találtak szabad kocsit a Megyeházán, de kocsist hozzá nem sikerült felhajtaniuk. A szolgabíró egész kíséretével, hivatalával már reggel kivonult a mosztongai láphoz, hogy szemrevételezze a tavasszal kezdődő lecsapolási munkálatok előkészületeit. Ami használható kocsi, ló akadt, az mind elhagyta a Megye istállóját, egyetlen nyitott homokfutót meg egy vén lovat leszámítva, melyet nyár óta nem fogtak be.- Majd én elvezetem! - ajánlkozott Winter úr. A nap sütött, de hajnalban fagyott, és a hideg nem engedett napközben sem. Csontig átfagytak a kocsi bakján, legalábbis Marcell egészen biztos volt benne, hogy még a vér is jéggé vált ereiben. Az sem segített, hogy útközben megálltak Sztapáron, a közbülső szerb falvacskában, és az út menti ivóban egy fertály órányit pihentek, melengették a végtagjaikat. Közben leöblítették torkukat egy stampedli szilvóriummal. Doroszlóig még hat kilométer volt hátra.- Nem értem - gondolkodott hangosan Marcell, miután a sztapári kocsma melegéből újra kiléptek a hidegre, és felkászálódtak az ülésre -, tegnap még szép 23
