Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - Lengyel András: Az ifjú Sansculotte (Storfer Adolf József indulásáról)

újoncoknak világhírűvé vált dala a nagy francia forradalomban." A „Varsavjanka dalla­mát" - négy sornyi kottát - Storfer le is jegyzett a „Pesti Napló olvasói számára". (Ez a cikken belüli kottafragmentum a maga nemében alighanem zenetörténeti kuriózum - a dal magyarországi hatástörténetének kezdőpontja.) Storfer tapasztalatainak summája az oroszokról pedig ez: „Nem olyan veszedelmes emberek ők, bár odahaza bombával, fegyverrel dolgoznak. De az az atyuska birodalmában van. Svájcnak, ennek a vendégszerető népköztársaságnak törvényeit tiszteletben tartják." 10 Az orosz emigránsok karácsonyát bemutató cikk megírása és megjelenése után hosz- szabb szünet következett a Sansculotte-cikkek sorában. Valamikor ekkor, tehát 1907 decemberének végén vagy 1908 januárjának elején, mint volt már szó róla, Storfer öngyil­kosságot kísérelt meg. Nem tudjuk, pontosan mikor, s egyáltalán nem tudjuk, miért. 1908. január 11-én volt még csak húszéves (lehet, hogy éppen születése napját „ünnepelte" ezzel?!), így tette, utólag, nehezen érthetőnek látszik. C. G. Jung évekkel későbbi minősíté­se: „infantilis öngyilkossági kísérlet", illetve a mögéje helyezett diagnózis („szkizofrénia"), meglehetősen sommás. Egyetlen ezt bizonyító részletet sem adott meg. Annyi bizonyos, azok az analitikusok, akikkel később, a húszas években Storfer együtt dolgozott (és akik­kel sokszor vitába keveredett), olykor „beteg", vagy éppen „súlyos beteg" emberként hivatkoztak rá maguk közt (vö. Friedrich 2015: 319., 322., 324.). Ez akár el is dönthetné a kérdést. Ela ennyi s ily nagy nevű szakember betegséget vélelmezett, akkor vélhetnénk, Storfer csakugyan „beteg" volt. De aki ismeri az analitikusok közötti személyközi viszo­nyokat, a légkört, amelyet maguk és egymás köré teremtettek, és ismeri például a Ferenczi Sándort is célirányosan és rosszhiszeműen stigmatizáló Ernest Jones (1879-1958) eljárását, aligha veheti mindezt készpénznek. Annál kevésbé, mert például maga Freud nemcsak becsülte Storfert, de amikor „bolond"-ként emlegette, nem klinikai értelemben használta a szót, hanem csak afféle hétköznapi minősítésként. Karl Abraham (1877-1925) pedig, árulkodó módon, Storfer „korábbi betegségére" utalt - olyan korábbi fejleményre, amelyet nem is ismerhetett, hiszen amikor (1908) Storfer bekerült az „intézetbe", Abraham már nem dolgozott a Burghölzliben, ahol 1904/07. közt volt asszisztens, s azt, akit minősített, személyesen akkor még nem is ismerte. A Jung adta diagnózis informális szétterülése az analitikusok között azonban bizonyosan nem volt mentes a megbélyegző szerepű haszná­lattól. A viták miatt „jól jött" számukra egy ilyen stigma. Mindez fontossá teszi az öngyilkosság összefüggéseinek tisztázását. Ez pedig fölértéke­li néhány Sansculotte-cikk magyarázó szerepét. Ami bizonyos: Storfer 1908 februárjában (egyetlen alkotási folyamat részeként, „egy­szerre", esetleg kis megszakításokkal, egymás után) írt öt idevágó cikket. Ezek közül az első, február 3-i keltezéssel, február 9-én jelent meg a Pesti Naplóban, majd február 22-én, 25-én, március 5-én és 8-án követte a többi. Az öt közül négy A bolondok házában cím­mel, I-IV. részként, azaz összefüggő szövegként jelent meg, egy cikk, a február 25-i pedig, árulkodó módon, címével az Öngyilkosságok elméletét ígérte. Ezt az öt szöveget érdemes végigelemezni Storfer esete megértéséhez. 11 Mindenekelőtt néhány dolog mindjárt leszögezhető. Valamennyi szöveg teljesen vilá­gos, nem „zavaros", nem mutat semmi patologikus vonást. Február 3-án tehát, amikor az első részlet megszületett, Storfer már mindenképpen „jól" volt. Az elmegyógyintézetben 83

Next

/
Oldalképek
Tartalom