Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - Lengyel András: Az ifjú Sansculotte (Storfer Adolf József indulásáról)

töltött időről beszámoló írás azonban bizonyos mértékig „irodalmiasított", egyes pontokon az empirikus realitástól „elemeit" szöveg. Nem nevezi meg például az intézetet (bár az utalásokból azonosítható, hogy a Burghölzliről van szó), helyette a köznyelvi - pejoratív — szóhasználattal („bolondok háza") él. (Ez nyilvánvalóan önironikus nyelvi gesztus.) Azt sem mondja meg jó riporterek módján, hogy pontosan mikor s miért került be az intézetbe. A betegeket, akikkel találkozott, névvel emlegeti, de nem lehet tudni, ezek valódi nevük-e, avagy csak elkülönítésükre és jellemzésükre szolgáló fiktív nevek. Egy beteg esetében hallgatja el a nevet, az ő esetében, meg is mondja, a család azonosíthatóságát elkerülendő. Az orvosokat sem nevezi nevükön, csak egy-egy momentumot ad meg róluk. Mindez lehet a szituáció természetéből fakadó célszerű megoldás - a történetnek afféle, ma is szokásos anonimizálása. Olyasféle megoldás, ahogy ma bizonyos levéltári iratok „szenzitív" adatait, hozzáférhetővé tételük előtt, a másolatból törölnek, olvashatatlanná tesznek. Ez kétségkívül szegényíti a szöveg információtartalmát, korlátozza fölhasználhatóságát, de nem hamisítja meg.

Azaz a szöveg „őszintesége" szelektív, bizonyos dolgokról, önmaga vagy mások védelme érdekében nem beszél.

Mi az, amiről beszél? Bemutatja az intézet két osztályát, a B Il-t és az A III-at, amelyeket személyesen megismert, s utal a súlyosabb betegek számára fönntartott C és D osztályokra. Jellemzi a betegeket, az osztályok belső légkörét, a kórtermek rendjétől a közös sétákig. Ezek — egykori s mai olvasói szempontból - érdekesek, informatívak. Szempontunkból azonban egyéb részletek az igazán fontosak. Mindenekelőtt azok, amelyek saját státusával, lehetőségeivel, intézeten belüli sorsával, s végül „szabadulásával" kapcsolatosak.

Kiderül, kb. „két hetet" töltött az intézetben: előbb öt napot a B II-ben, utána a többi időt már az enyhébb fokozatú A Ill-ban. Azaz, ha első cikkét mindjárt „szabadulása" után írni kezdte, akkor hozzávetőlegesen január közepén kerülhetett be. Ha a megírással várt valamennyi ideig, mondjuk, kicsit „kifújta magát", akkor a bekerülése, értelemszerűen, valamivel korábbra helyezendő. Szimptomatikus, hogy öt napig, ha nem is az igazán súlyos betegeknek fenntartott C vagy D osztályon, de nem is a legenyhébb fokozatú osztályon, hanem a B Il-n tartották megfigyelés alatt. Itt mindig ágyban kellett lenniük, kést és villát nem használhattak, a húst földarabolva kapták, s kanállal fogyasztották el. Ez nyilvánvalóan óvatossági rendszabály volt, hogy sem önmagukban, sem társaikban ne tehessenek kárt. (Az egyik beteg egy faszilánkkal így is megpróbálta elnyiszálni csuklóján az eret.) Az osztály lakói, leírása szerint is csakugyan betegek voltak, reakcióik az értelmetlen motyogástól, a téveszméken át, az epileptikus rohamig sokféle variációt mutattak, ezek számára zavarosak, olykor rémítőek voltak. Az egyik beteg, egy bizonyos Buber rohamát látva-hallva meg is rémült, alig bírt megnyugodni: „És fenyegető rém gyanánt lépett szemem elé a bekövetkezendő éjszaka." (1908. febr. 9.10.) Összefoglalóan, mindjárt az elején azt mondja: „eléggé bolondok" a szomszédai. „Csupa ágyban fekvő ember. Nem a legveszedelmesebb fajtából valók, mert külömben a C vagy éppen D osztályokat tisztelnék meg jelenlétükkel: de nem is ártalmatlan teremtések, mert külömben nem kárhoztatnák őket éjjel-nappal ápolóktól őrzött ágyaik őrizetére." (Uo.) A betegek őt is betegként kezelték. Sőt, az egyik beteg, „a levegőfricskázó lengyel" meglepő, de számára ijesztő módon azonosítja: lánynak nézi. „Attól a pillanattól kezdve, hogy engem észrevett, nem vette le rólam tekintetét. S milyen különösen néz? Olyan őrjítően hülye gyöngédséggel, hogy szinte megfagyasztja bennem a vért. Végre hallom, amint odaszól az ápolónak, hogy föl szeretne kelni s az újonnan jött »lányhoz« menni. [...] Ennek fele se tréfa. A levegőfricskázó lengyel nyugtalanít. Miért is van borotvált képem!"

Azaz, ha a B II osztályon helyezték el, orvosai, bekerülésekor, őt sem a legkönnyebb esetnek tartották.

84