Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 11. szám - Lengyel András: Az ifjú Sansculotte (Storfer Adolf József indulásáról)
Lengyel András Az ifjú Sansculotte Storfer Adolf József indulásáról 1 A 20. századi magyar szellemi élet történetének egyik furcsa jellegzetessége, hogy sok minden alakot öltött és fölszínre emelkedett e korszakban, de ezek sokszor mindjárt el is süllyedtek, elfelejtődtek. Mindkét momentum fontos. Az, hogy itt alkalom kínálkozott jelentős tehetségek és finom kulturális alakzatok kiformálódására, éppúgy nem a történeti „véletlen" számlájára írandó, ahogy az itt ki nem futhatott pályák és elvetélt lehetőségek nagy száma sem. Sajnos ez a sajátos dinamika egyúttal óhatatlanul az elsüllyedés, a történeti amnézia „természetes" melegágyát is megteremtette. S egyszerre hozta létre a csak „itthon világhírű" és az itthon nem is ismert, ám valóban nemzetközileg jegyzett alkotókat és életműveket. E mélységesen paradox fejlemény példatára sajnos igen kiterjedt. Az ebben az összefüggésben megemlíthetők közül az egyik sok szempontból szimptomatikus életmű a Storfer Adolf Józsefé. Storfer Adolf József (1888-1944) személye és életműve legalább három okból ma is számottevő nemzetközi érdeklődést tart ébren. (1) Sigmund Freud (1856-1939) bécsi kiadójának, az Internationaler Psychoalytischer Verlagnak 1921-től munkatársa, 1925-től 1932-ig igazgatója volt (Scholz-Strasse 1989/90, Rothländer é. n., Papé 2012), s mint ilyen, a professzor legközelebbi munkatársainak egyike - a kiadó fénykorának megteremtője. (2) Nyelvészként, az analitikus orientációjú nyelvtörténet (etimológia) nagy tájékozottságú és kreatív művelőjeként jelentősei produkált (vö. Silagi 2009). Két könyvét is, évtizedekkel halála után, reprintben újra kiadták, élénk érdeklődés mellett. S ezekre, horribile dictu, olykor még magyar nyelvészeti kiadványok is hivatkoznak. (3) A második világháború éveit, az Anschluss elől menekülve, Sanghajban töltötte (Rosdy 1999, Blowers 2004, Yuan Zhiying 2008), s ott emigránsként egy német nyelvű folyóiratot adott ki és szerkesztett, s ez, a Gelbe Post a hozzáértők szerint (vö. Vámos 2005: 77.) a korszak legjobb ottani lapja volt. (Azóta ennek anyagát is újra közreadták.) Majd, ugyancsak Gelbe Post névvel napilapot adott ki és szerkesztett. Sokrétű tevékenységének, ma már tudjuk, nagy szerepe volt a pszichoanalízis kínai recepciójában, térhódításában. Személyét mindemellett két további dolog még külön is érdekessé teszi. (1) Migrációja, amely időnként tényleges (politikai) emigrációba ment át, önmagában is szimptomatikus figurának mutatja (vö. pl. Friedrich 2015). A (már akkor is Romániához tartozó) Botoramban született, az akkori, tehát „magyar" Erdélyben nevelkedett, indulása Magyarországon történt, innen azonban korán, még jóval a nagy cezúrát jelentő 1919 előtt távozott, Svájcban és Bécsben élt s tanult, német lapoknak dolgozott, ám az első világháborúban magyar katonaként, az Osztrák- Magyar Monarchia magyar tisztjeként vett részt. 1919 után azonban ismét Bécsben, már „igazi" emigráns évek következtek, majd (1938), már „osztrákként", az emigrációból is emigrált — Kínába. Végül azonban nem ott, hanem onnan is továbbmenni kényszerülve, Ausztráliában halt meg (Wittels 1945). Nem szokványos életút ez, több minden egyéni szí58
