Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 11. szám - „Tudatos értelemmel rendbe tenni, amit az ösztön sugallt” (Lator Lászlóval beszélget Major László és Ménesi Gábor)

ben ott ült Gáldi, akinek egy szava sem lehetett. Aztán eljött az az idő, amikor ez a fajta szellem nem működhetett tovább, a Collegiumot módszeresen szétverték, többek közt egy Lakatos Imre nevezetű zseniális őrült.

M. G.: - Az irodalmi élet milyen volt a Collegium falai között?- Egymással párhuzamosan létezett az irodalmi közeg és a tudományos, utóbbi abszolút szerzetesi rend volt. A tudós hajlamú kollégisták kicsit játékosan, de irigykedve is, kissé kinézték maguk közül azokat, akik írók akartak lenni. Az ő nézetük szerint ugyanis nem írni kell, hanem tudósnak lenni. Mindig volt egy-két író- vagy költőjelölt kollégista, az én időmben ilyen volt Szász Imre, aki később ismert prózaíró lett, vagy a fiatalon elhunyt Fazekas László, akinek a Válaszban jelentek meg versei, vagy Fodor András, aki már ekkor a Válasz állandó munkatársai közé tartozott, és ott voltam én is. Korábban is voltak ilyen ambíciójú kollégisták, mint például Jékely Zoltán, Jankovich Ferenc és Sőtér István. Az író- és költőhajlamú másod-, harmad- és negyedéves hallgatók már írtak különféle folyóiratokba, leginkább a Válaszba, de a Magyarokba is. Ez az irodalmi közeg szűkebb körre korlátozódott, mint a tudományos.

M. G.: - A kollégista időkben már ön is publikált?- Persze, több versem jelent meg a Magyarokban, de a Tiszatájban is, és írtam a Válaszba is. Utóbbi ugyan csak egyetlen versemet publikálta, a folyóirat megszűnése miatt. De megmaradt a kapcsolatom a Válasz körével ezután is, így a szerkesztőjével, Sárközi Mártával is.

M. L.: - Sárközi Márta közösséget összetartó személyiségének, lelki, szellemi kisugárzásának köszönhetően az irodalmi, szellemi élet számos jeles alakját vonzotta maga köré. Kikkel ismerkedett meg, és milyen élményekre tett szert a Válasz vonzáskörében?- Sárközi Márta zugligeti kis szoba-konyhás lakásban lakott, ahol minden szombaton vagy vasárnap összegyűltek a Válasz egykori munkatársai. Másokkal együtt én is eljártam az ő vendégségeibe, ahol - ahogy ezt Kormos leírja - hagymás zsíros kenyérrel fogadott bennünket, mert nem volt pénze. De ha mégis volt valamije, azt bárkinek odaadta, nem kölcsönbe, hanem örökbe. A Válasz körében ismerkedtem meg ifjúkorom csillagaival, ma is előttem van, ahogy Szabó Lőrinc ott ül Sárközi Mártánál, és haja a megszokott módon homlokába lóg, de megismertem Sinka Istvánt is, aki más okokból volt kamaszkori bálványom. Ott jöttem rá, hogy milyen belső tusakodás van ezek között az írók, költők között, időnként egymás torkát is átharapták volna, de Sárközi Márta össze tudta őket tartani. Nagyon mély emlékképeim vannak Féja Gézáról is, akinek háromkötetes irodalomtörténetét kamaszként nagy örömmel olvastam. Hadd elevenítsem fel egyik emlékemet Féjáról és Szabó Lőrincről! Sárközi Mártánál olvastuk Szabó Lőrinc szerelmes ciklusát, A huszonhatodik évet, majd Mártától távozóban megkérdeztem Fájától, hogy „mit szólsz, micsoda kötetet írt Szabó Lőrinc", mire azt válaszolta, hogy „hát igen, Szabó Lőrinc nagy költő, egy grandiózus epigon". Ezt mondta Szabó Lőrincről! Pedig ha valaki nem volt epigon, akkor Szabó Lőrinc szerintem biztosan nem volt az. A társaságba járt Bibó István is, akivel szintén ott ismerkedtem meg, sokszor találkoztunk, természetesen politikáról is beszélgettünk. Annak, hogy Bibó is megfordult itt, később következménye lett, amikor ugyanis 1956 után börtönbe zárták, Sárközi Márta is gyanúba keveredett. Őt, mármint Sárközi Mártát, nincs ezen mit szépíteni, Révai mentette meg a börtöntől. Volt egy idő, amikor Márta nálunk aludt, mert tudta, hogy aznap az AVO figyeli. A Válasz utóéleteként létrejött társaság nem irodalmi szalon volt, hiszen nem csak irodalomról, sőt nem elsősorban arról társalogtunk, hanem mindenről, szerelemről, kapcsolatokról, politikáról, és nem mindig a zugligeti lakásban időztünk, kirándulni is eljártunk.

40