Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 11. szám - „Tudatos értelemmel rendbe tenni, amit az ösztön sugallt” (Lator Lászlóval beszélget Major László és Ménesi Gábor)
sajnos Kárpátalján maradt, azt, amit itt látnak, Domokos Mátyástól kaptam -, abban fedeztem fel a kortárs magyar lírát. Weöres Sándortól a Valse triste most is a fülemben cseng, és bármikor el tudom mondani, hogy „Hűvös és öreg az este. / Remeg a venyige teste. / Elhull a szüreti ének / Kuckóba bújnak a vének..." Kedves versem lett a Panaszdal is, az Weöres másik arcát mutatja meg, A Bab El Mandeb-en szintén. Megvolt nekem az ugocsai faluban a Medúza című kötete. Ami ott látható, az nem az a példány, amit Tiszasásváron megszereztem, hanem egy másik, amit azonban könyvritkaságnak nevezhetünk, mert Weöres Sándor nekem dedikálta. Valósággal beleszerettem József Attila költészetébe, akitől először a „ Mint egy tányér krumplipaprikás" kezdetű verset olvastam, aminek egyébként Falu a címe. Valahogy megszereztem egy kisebb József Attila-válogatást, ami a Cserépfalvinál jelent meg, és így egyre több versét ismertem meg. Rajtuk kívül sok más költő lírája is közel került hozzám, így Jékely Zoltáné, akit szintén nagyra tartottam, de ők csak az indíttatást adták meg, mert a verseim Nyugat-utánérzések voltak, nem pedig Weöres Sándort vagy József Attilát utánozták. Weörest egyébként sem lehet utánozni. Vas István beszélt egyszer arról, hogy ha elolvas egy Szabó Lőrinc- vagy egy Illyés-verset, úgy érzi, ezt ő is meg tudta volna írni, de ha Weöres Sándor verseit olvassa, ez soha nem jut eszébe. Nemes Nagy Ágnes, aki szintén zseninek tartotta Weörest, megjegyezte, hogy „Sanyikának könnyű, nem ember", ami tréfának tűnhet, de az rejlik mögötte, hogy olyan súgói és ösztönei voltak, ami csak nagyon kivételes egyéniségeknek adatik meg. M. L.: - Hol publikálta első, gyermekkori verseit?- Az első felnőtt folyóiratban megjelent versemet Zilahy Lajos Híd-jában adták ki. Ha Kosztolányit, Tóth Árpádot meg Juhász Gyulát összegyúrták volna, ők hárman talán olyan verset írnak, mint az enyém volt. A többi versemet A Mi Utunk című református diákújság közölte. Nagyon sokan kezdték ott a pályájukat, többek között Szabó Magda, Nemes Nagy Ágnes és Szabó Ede, aki nagyszerű kritikus volt. Megjelentek verseim a beregszászi gimnázium folyóiratában is, amit, ha emlékezetem nem csal, egy nagyszerű tanárnő, egyébként nyelvész szerkesztett, Deákné dr. Bartha Katalin, aki később Debrecenben lett egyetemi tanár és akadémikus. De ezek a versek is mind utánérzések voltak, arra, hogy milyen verset akarok vagy tudok írni, makói éveimben jöttem rá, ott találtam meg igazából önmagamat. M. L.: - Elmondása szerint úgy érezte, hogy Makón kinyílt ön előtt a világ. Milyen szellemi izgalom fűtötte az alföldi kisvárost a negyvenes évek második felében, milyen élmények, impulzusok érték itt?- A beregszászi gimnázium is jó iskola volt, de a makói tágabbra nyitotta előttem a kapukat. Olyan pártfogóink voltak a civil életben, mint Diósszilágyi Sámuel, a kórház igazgató-főorvosa, lakott nála Móra Ferenc, közelről ismerte Juhász Gyulát, nagy szerepe volt abban, hogy Juhász Gyula hozzásegítette József Attilát első kötete megjelenéséhez. Diósszilágyi gyógyította a költőt, mikor Makón a DEMKE internátusbán öngyilkos lett, és csak úgy emlegette, hogy „Atilla öcsém". Irodalmi estjeinkre eljött mindenki, aki valamiképpen értelmiséginek tudta, akarta tudni magát Makón, képzeljék el, hogy a vár- megyeháza dísztermében nekünk, taknyos, fiatal költőknek teltház előtt volt alkalmunk elmondani a verseinket, és nemcsak a nagy öregek voltak jelen, hanem nagyon sok fiatal, akiket érdekelt az irodalom, tehetséges költőnek vagy kritikusnak indultak. M. L.: - A már említett költők mellett kikre figyelt még fel ekkoriban?- Kassák Lajosnak akkor jelent meg Hatvan év összes versei című kötete, amely tartalmazta olyan avantgárd, hülyéskedő megnyilvánulásait, mint a „madarak lenyelték a hangot 37
