Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 11. szám - „Tudatos értelemmel rendbe tenni, amit az ösztön sugallt” (Lator Lászlóval beszélget Major László és Ménesi Gábor)
az előző sor vége éppen azt a szót hívta elő, esetleg ügyetlenségek vannak a versben, mert akkor még nem voltam képes pontosabban fogalmazni. Javított versek nemcsak saját köteteimben jelentek meg, de a 2017-es Szép versekben is szerepel kettő, az egyiket kijavítottam, a másikat teljesen átírtam, jóformán nem is hasonlít az eredetihez. M. G.: - Azon túl, hogy az adott vers korrigálva érvényes ma az ön számára, a kötetkompozícióban is helyet kell kapnia, mint például A tér, a tárgyak című 2006-os verseskönyvben, melynek egyik ciklusa átírt költeményeket tartalmaz.- A kompozíció, vagy mondjuk így, tudatos szerkesztés, számomra minden versben meghatározó, mint ahogy a verseskötetnek is szerkezete kell, hogy legyen, amit persze néha kicsit erőltetni kell, mert az összeállításnál behatárol bennünket a megírt anyag. Nemcsak a verseknél, az esszéknél is erre törekszem. Amikor legutóbb az Európa Könyvkiadó felkért, hogy állítsak össze egy esszékötetet, megnéztem, milyen írásaim vannak, amelyeket korábban folyóiratokban publikáltam, és hogy vajon össze tudok-e gyűjteni belőlük egy könyvre valót. Terjedelmes anyag került elő, így azt hiszem, a Szabad szemmel lett a legvastagabb esszékötetem. A szövegek elrendezésekor, ahol hiányt érzékeltem, oda új esszéket írtam, például Illyés Gyuláról és Szabó Magdáról, a hozzájuk fűződő kapcsolatomról. M. G.: - Maradva még a kevésszavúságnál, említette, hogy Makón sokat írt. Később ez ritkult?- Emlékeztetnék rá, hogy az elhallgattatás idejéről beszélünk, amikor a magyar költészet java szilenciumra kényszerült. Ha hajlandók lettünk volna valami keveset odanyújtani a pártirodalomnak, akkor közölték volna a verseinket, mivel azonban úgy írtunk és azt írtuk meg, mint azelőtt, ezért nem jelenhettek meg a munkáink. Ez az egyik oka annak, hogy sok költő kevesebbet írt, sőt voltak olyanok is, akik teljesen elhallgattak ebben a korszakban. Az íróasztalfióknak írni szép dolog, de a versek általában azért születnek, hogy el is olvassák őket valahol. Kormos István például ebben az időszakban egyáltalán nem írt verseket, mert - ahogy későbbi önéletrajzában fogalmazott - nem volt kedve beállni az egyszólamú zenekarba. Sok verséről mégis azt állította, hogy megírta, részletesen elmesélte nekünk, milyenek lettek, miről szólnak, még azt is, hogy hány sorosak. Valójában akkor nem születtek meg ezek a versek, de amikor már publikálhatott, utólag megírta mindegyiket — ha jól emlékszem, így jött létre a Szegény Yorick című kötete -, és alájuk azokat a dátumokat írta, amikor először beszélt róluk. Vagyis az ott feltüntetett évszámok hamisak, de ha úgy tetszik, mélyebben igazak, mintha a valóságos dátumokat írta volna művei alá. Volt olyan költő is, akit egyáltalán nem zavart, hogy megjelennek-e a munkái vagy sem, így írta meg zseniálisan nagyszerű életművét Weöres Sándor, aki annyit írt, ameny- nyit akkor írt volna, ha közölni tudja a verseit. Vagy akár említhetném Szabó Lőrincet is. Mindemellett azért is keveset írok, mert csak arról akarok írni, amit igazán lényegesnek gondolok. Mindig arra törekedtem, hogy élet és halál legfontosabb kérdéseiről szóljon a vers, vagyis, ahogy ezt mondani szokták, egzisztenciális lírát szerettem volna művelni. De az is lehet, hogy mindez csak mentség, és egyszerűen nem tudtam többet írni. M. L.: — Ha visszatekintünk a kezdetekre, vegyük számba azokat az élményeket, hatásokat, amelyek versvilágának ihlető forrását jelentették. A megmaradt világ címmel megjelent visszaemlékezéseiben arról ír, hogy a tiszasásvári kert („vad zugaival", „a tenyészet, a születés fészkeivel") anyagot adott egész életére a verseihez. Milyen inspirációkat hozott még szülőfalujából?- Leginkább ezt, amit mondott, de sok egyebet is, és A megmaradt világban némelyik verssel kapcsolatban, amelyek önelemzés tárgyát képezik a kötetben, egy-egy motívumot is kiemelek, vagy akár egy képet, amit mondjuk hatéves koromban láttam. Számomra az 34
