Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 10. szám - Kovács Krisztina: A „tágasság” otthonossága
átjusson, útba kellett ejtenie a kikötőt, vagyis azt a keskeny, alig száz láb széles fóldsávot, ami a két szigetet összekötötte. "66 A Vénusz vonulása időviszonyokat is szétszabdaló skandináv éjszakájában Sajnovics az elhagyhatatlanság, a mozdulatlanság, a felbomló tér élménnyel szembesül: „Az a fajta idő volt, ami újabban egyre inkább jellemezte a szigetet: egyöntetű szürkeség borult a tájra. A hó kölcsönvette az ólomszínű felhők színét, a délidei alkonyat pedig végképp összemosta az eget a földdel, hogy az ember alig tudta megkülönböztetni az eget a földtől. (...) János nem hitte volna, hogy egyszer képes lesz vonzónak látni egy ilyen színektől megfosztott, élettelen vidéket. Olyan volt, mint Istennek egy nyersen hagyott tartománya, a teremtés kezdeti állapotában, amely arra várt, hogy a képzelet benépesítse. "67 A nyelvi, kulturális idegenség Buzzati, Gracq és Hász prózájában az egzisztenciális kivetettség élményével párosul. A Tatárpuszta sivatagi senki földjén „Drogo ebben az időben döbbent rá: bármennyire szerethetjük egymást, mindig egyedül vagyunk; ha szenved valaki, fájdalma csakis az övé, senki sem vállalhat belőle egyetlen parányi részecskét sem; az egyik ember szenvedésétől még nem érzik magukat rosszul a többiek, hiábavaló itt bármi nagy szeretet. Ezért menthetetlenül magányos az életünk. "68 A Szirtiszek partvidéke tengerszorosában őrködő Aldo számára a kivetettség a megfigyelés céltalanságában testesül meg: „Nagyon hamar kiderült, hogy a Támaszponton nincs semmi megfigyelnivaló; egyvalamit tehettem, hogy nevetségessé ne váljak és hogy ne szökjek meg az elszigeteltség unalmától: megpróbáltam összebarátkozni gyanús és nyilvánvalóan ártalmatlan emberekkel."69 A Tatárpuszta az élhetetlen hely otthontalanságát kínálja végső élményként is főhőse számára: „A megszokás ejtette rabul, a hiú katonaélet, a nap nap után látott falak otthonossága. Négyhónapi egyhangú szolgálat megtette a magáét: léprement."70 A Szirtiszek partvidéke hőse belső monológjaiban a táj belakhatatlanságának érzésével találkozik: „Valahányszor emlékezetemben visszapergettem a Szirtiszeken töltött első heteimet, újra és újra élesen belém sajdul a hontalanság érzése, amely megérkezésem után elfogott, és ez az érzés mindig ehhez a gyors utazáshoz tapad a legerősebben,"71 Nem meglepő, hogy A Vénusz vonulásában Raskovitz az idegen világok közt járásról csak hasonló tapasztalatokról számot adva tud beszélni: Egy idő után nyugalomra vágyik minden utazó. Ott, ahol az emberek gondolatuk erejével közlekednek a bolygók között, még ott is bele lehet fáradni a folytonos helyváltoztatásba."72 A Menny és a Pokol kettősségével, a felvilágosodás kora egyik legfontosabb misztikus dogmájával hőseinknek is szembesülniük kell. A szövegszerűen ugyan nem említett, ám hatásaiban felfedezhető teóriák közül Emanuel Swedenborg svéd tudós, filozófus, misztikus teológiával foglalkozó gondolkodó elképzelései is ott lebegnek Hász hőseinek következtetései között. Swedenborgnak az éppen a regényidő éveiben megszülető teoretikus munkái, köztük a látomásokra épülő, a Mennyet és a Poklot meglátogató Istenről szóló gondolatai láthatóan nyomot hagytak A Vénusz vonulásának eszmetörténeti konklúzióin, ahogy a Hell és Sajnovics szemén keresztül láttatott keresztény Európa gondolkodásán is. A dogmatika nyitott kérdései iránt fogékony 66 Hász, 2013, 220. 67 Uo„ 236. 68 Buzzati, 2003, 238. 69 Gracq, 1991, 22. 70 Buzzati, 2003, 86. 71 Gracq, 1991, 14. 72 Hász, 2013, 302. 117
